kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Egységes irányítás alatt foglalkoztatja a megváltozott munkaképességűeket három állami cég

A 174 telephelyen összesen több mint 8000 megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztat a Kézmű, a Főkefe és az Erfo. A három állami céget a hatékonyabb működés érdekében, fél éve egy ügyvezető irányítja, írja a Magyar Idők.

A Főkefénél például egyebek mellett mintegy 400 látássérült is dolgozik. Az Erfo fővárosi központjában értelmi fogyatékos emberek fotótasakot hajtogatnak, tollat csomagolnak, másutt másfajta betegség- vagy fogyatékosságcsoporthoz tartozó munkatársak elektronikai alkatrészeket szerelnek össze vagy a varrodában, a nyomdában dolgoznak.

A korábban egymástól függetlenül működő cégek gyakran azonos tevékenységet végeztek, de külön adminisztrációval, logisztikával dolgoztak, írja a Magyar Idők. Becker György ügyvezető igazgató fél éve mindhárom céget irányítja, összehangolják a stratégiát, megszüntetik a fölösleges párhuzamosságokat, észszerűsítik a szállítást, a termelésirányítást, vagyis a működést - mondta a lapnak.

Több mint 2000 megrendelővel dolgoznak, ugyanakkor még nem mindenki ismeri fel, hogy márkaépítő lehet a fogyatékos munkavállalók megrendeléssel támogatása, akik az ügyvezető szerint egyébként remek munkát végeznek. A fogyatékossággal élők 30 százaléka súlyosabban vagy halmozottan sérült, ők nem igazán tudnak máshol elhelyezkedni, csak védett munkahelyen, amilyenek ezek a cégek is.

Magyar Idők
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk