Megjelent: 17 éve

A kollektív szerződés munkaviszonyra vonatkozó szabály

A szakszervezet a Munka Törvénykönyvében meghatározott szabályok szerint jogosult kollektív szerződést kötni. Ez minden olyan elemet tartalmazhat, ami a két fél munkaviszonnyal kapcsolatos együttes érdek- és hatáskörébe tartozik.

Kollektív szerződést egyrészről a munkáltató, a munkáltatói érdekképviseleti szervezet, vagy több munkáltató, másrészről a szakszervezet, illetve több szakszervezet köthet. A kollektív szerződés úgy jön létre mint egy szerződés, de a gyakorlatban úgy működik, mint egy jogszabály, azaz jogok és kötelezettségek származhatnak belőle. A kollektív szerződés munkaviszonyra vonatkozó szabály.

A kollektív szerződés szabályozhatja:
- a munkaviszonyból származó jogokat és kötelezettségeket
- ezek gyakorlásának, illetve teljesítésének módját
- az ezzel kapcsolatos eljárás rendjét
- a kollektív szerződést kötő felek közötti kapcsolatrendszert

A kollektív szerződés a munkaviszonyra vonatkozó bármely kérdésről rendelkezhet, de nem lehet ellentétes jogszabállyal.

A kollektív szerződés két részből áll:
- a normatív része a munkavállalók munkaviszonyból származó jogait és kötelezettségeit, illetve ezek gyakorlásának rendjét határozza meg
- a kötelmi jogi része a szakszervezet és a munkáltató kapcsolatrendszerét rendezi.

Mit tartalmazhat a kollektív szerződés?
Általánosságban elmondható, hogy minden olyan elemet tartalmazhat, ami a két fél munkaviszonnyal kapcsolatos együttes érdek- és hatáskörébe tartozik. Vagyis ami a munkavállalói érdekek szempontjából fontos, és megvalósítása a munkaadó hatáskörébe tartozik, vagy amiben a munkaadó szeretné a munkavállalókkal, munkaviszonnyal kapcsolatos érdekeit érvényesíteni, és természetesen amiben a két fél meg tud állapodni.

Nevezetesen:
- a kollektív szerződést kötők megnevezését, és a kollektív szerződés célját, az aláírók megnevezését
- a kollektív szerződés hatályát, a kollektív szerződés felmondásának szabályait
- a jogok gyakorlására és a kötelezettségek teljesítésére vonatkozó szabályokat
- a munkáltató jogos gazdasági tevékenységét veszélyeztető munkavállalói magatartások felsorolását
- a munkáltatónál üzleti titoknak minősülő adatokat, tényeket, információkat,
- a szervezeti és személyi összeférhetetlenséget
- a további munkaviszony, vagy a munkavégzésre irányuló jogviszony létesítésének tilalmát, illetve a tilalom alóli mentesülés szabályait
- a szakszervezeti jogok gyakorlásával összefüggő kérdéseket, így például a szakszervezeti kifogással összefüggő szabályokat, a munkaidő-kedvezmény igénybevételének rendjét, a szakszervezeti tisztségviselők munkajogi védelmét
- a munkaviszony létesítésének feltételeit, a munkaviszony létesítését elősegítő megoldásokat, a pályázat útján betölthető munkaköröket
- a változó munkahelyek felsorolását, a munkakörbe nem tartozó munkavégzést
- a felmondási és a felmentési idő, valamint a végkielégítés mértékét
- a munkára képes állapot meghatározását
- a hátrányos jogkövetkezmények alkalmazását
- a munkaidő beosztást, a rendkívüli munkavégzést, a készenlétet és a szabadság kiadását
- a munka díjazásával összefüggő kérdéseket és a bérpótlékokat,
- a jutalmakat és kitüntetéseket, a szociális juttatásokat
- a munkabér-előleg kifizetésének feltételeit
- a munkavállalói kártérítési felelősség esetén a kártérítési eljárást
-a viták intézésére egyeztető bizottság létrehozását
- a munkakörök besorolását, és a munkakörök betöltésének feltételrendszerét
- az üdüléssel és a munkaruhával kapcsolatos kérdéseket
- a lakásvásárlási kölcsön igénylésének feltételeit
- a nyugdíjpénztárral összefüggő kérdéseket

A munkáltatónál egy kollektív szerződés köthető. A szakszervezet akkor jogosult a munkáltatóval kollektív szerződést kötni, ha jelöltjei az üzemi tanács választáson a leadott szavaztok több mint felét megszerezték. Ha a munkáltatónál több szakszervezet rendelkezik képviselettel, a kollektív szerződést valamennyi szakszervezet együttesen kötheti meg. Ennek feltétele, hogy a szakszervezetek jelöltjei az üzemi tanács választáson együttesen megszerezzék a leadott szavazatok több mint felét.

Kollektív szerződést kötni nem kötelező. A kollektív szerződés megkötését általában a szakszervezetek kezdeményezik. A kollektív szerződés megkötésére irányuló tárgyalási ajánlatot azonban egyik fél sem utasíthatja vissza. A kollektív szerződés megkötését megelőző tárgyalások kötelezőek, de magát a szerződést nem kell megkötni.

A munkáltató a szükséges adatok rendelkezésre bocsátása mellett, évente köteles javasolni a szerződéskötésre jogosult szakszervezetnek, a munka díjazásával kapcsolatos szabályok kollektív szerződésben történő rendszerét. A munkáltató köteles elősegíteni, hogy a kollektív szerződést a munkavállalók megismerjék.

A kollektív szerződés létrejöhet határozott vagy határozatlan időre. Ennek meghatározásánál egyrészt azt kell mérlegelni, hogy egy hatályos szerződés stabilizálhatja a kapcsolatokat, a kölcsönös jogokat és kötelezettségeket. Amíg érvényes egy szerződés, addig azzal biztosan tud kalkulálni mind a munkáltató, mind a munkavállaló. A megállapodásnak ugyanakkor vannak olyan pontjai is, amelyek időérzékenyek - bérek, tarifák, juttatások -, ennek arányában jelentősen megnő egy több évre vonatkozó stabil szabályozás kockázata. Ahhoz, hogy mérsékelni lehessen ezeket a kockázatokat, a felek általában vagy csak minimál standardokban egyeznek meg, vagy korlátozzák a szabályozás időbeli hatályát és pl. minden évben újra tárgyalják az anyagi kérdéseket. Az időbeli hatály meghatározása azért is fontos, mert a békekötelezettség elve alapján a hatályos szerződéssel szemben nem lehet munkaharcot kezdeményezni.

Az Mt. szerint a kollektív szerződést bármely szerződő fél, három hónapos határidővel felmondhatja. A felek ennél rövidebb vagy hosszabb határidőben is megállapodhatnak, a felmondási jogot a kollektív szerződés megkötésétől számított hat hónapon belül egyik fél sem gyakorolhatja.

A kollektív szerződés hatályát veszti, ha munkáltató vagy a szakszervezet jogutód nélkül szűnik meg. Ha a kollektív szerződést több munkáltató, illetve munkáltatói érdekképviseleti szervezet, vagy több szakszervezet kötötte, a kollektív szerződés csak valamennyi munkáltató, illetve szakszervezet jogutód nélküli megszűnése esetén veszti hatályát.

Forrás: Pethő Róbert: Munkajog
Karoliny Mártonné-Farkas Ferenc- Poór József- László Gyula: Emebri Erőforrás menedzsment kézikönyv
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk