kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Relocation Academy képzés ajánló

Szeptemberben indítja az idei év utolsó 60 órás nyílt Relocation Academy képzését az Expat-Center, amely több mint 10 éve foglalkozik a nagyvállalatok külföldi kollégáival kapcsolatos ügyintézéssel, legyen az lakáskeresés, engedélyek intézése, vagy éppen iskolaválasztás a gyermek számára. Cziczárdi Györgyi, 14 évnyi global mobility tapasztalattal nemcsak a képzés ötletgazdája, de oktatóként is részt vesz a témában. Vele beszélgettünk.


Miért van szüksége a vállalatoknak a relocation képzésre?

Nemrég cikkeztek róla, hogy a Bevándorlási Hivatal 2018-as felmérése szerint a tavalyi év harmadik negyedév végéig 150%-kal több külföldi érkezett Magyarországra munkavállalás céljából, mint a korábbi évben. Ez már önmagában is mutatja, hogy mekkora igény van erre a tudásra. Ráadásul még mindig sokan csak a kollégák tanácsaiból illetve szájhagyomány útján jutnak hozzá néhány információ foszlányhoz, de a teljes képet nem feltétlenül látják, ami sok kellemetlenséget okozhat.

Például a munkaügyi bírságok, az engedélyek csúszása, vagy elutasítása, még rosszabb esetben a munkavállaló kiutasítása. Ezek mind számszerűsíthető üzleti károkat okozhatnak, a naprakész tudás viszont segít mindezek elkerülésében.

A másik meglátásom, hogy a munkaerőhiány ellenére sok cég még mindig „fél” a külföldi munkavállalóktól, mert szerintük „sok és bonyolult az adminisztráció” és emiatt könnyebb belecsúszni egy-egy szabálytalanságba.

A magabiztos és naprakész tudás birtokában a HR-es már nem mumusként tekint majd a külföldi jelöltekre, hiszen átlátja a teljes folyamatot. Ebből következik, hogy ha nem zárkózik el a HR a külföldiek felvételétől, azzal a potenciális jelöltek száma is több lehet a nyitott pozíciókra.

Kiknek ajánlott ez a képzés?

A nagyobb vállalatoknál a relocation ügyintézés általában a szerződött szolgáltatók feladata. Mivel azonban a hivatalok előtt elsősorban az expatot fogadó vállalat felel, érdemes felkészíteni azt a kollégát is, aki a relocation szolgáltatóval tartja a kapcsolatot, így sok probléma megelőzhető.

Hasznos azoknak a cégeknek is, akik kisebb létszámban fogadnak expatokat, és az ügyintézést ők maguk intézik.

Szolgáltatói oldalon például a recruiterek (főleg IT területen) és a relocation szolgáltatók profitálhatnak a képzésünkből.

A Relocation Academy képzés olyan átfogó és gyakorlati tudást nyújt, amit akár már másnaptól, a mindennapokban használhatnak a hallgatók, legyen szó HR vagy mobility szakemberről.

Hogyan épül fel a tanfolyam? Milyen tudást ad?

A képzések a relocation ügyintézés minden aspektusát felölelik. Az alapoktól, fogalmaktól kezdünk, de szó lesz a kulturális különbségek áthidalásáról, jogszabályokról, gyakorlati TB- és adóügyintézésről, munkaügyi és bevándorlási feladatokról, az expatok családjával kapcsolatos teendőkről kezdve a lakáskeresés menedzselésétől a város bemutatásáig. Minden modul interaktív és gyakorlatorientált és minden felmerülő kérdésre hagyunk időt.

A korábbi képzések és hallgatói vélemények alapján mondhatom, hogy azok is rengeteg új és hasznos tudást kapnak, akik már egy ideje ezen a területen dolgoznak.

Mennyi elfoglaltságot jelent a képzés?

Szeptember 6-tól kezdődően heti 1 pénteki elfoglaltságot jelent, összesen 10 alkalommal. Mivel heti egy fix napról van szó, előre tervezhető.

Kik lesznek az oktatók?

Az oktatókat úgy válogattuk össze, hogy a hallgatók az adott területek legjobbjaitól tanulhassanak.

Sokéves szakmai tapasztalattal rendelkező, magasan kvalifikált, elismert szakembereket kértünk fel.

A Munkaügyi Központ (ma már Kormányhivatal) és a Bevándorlási Hivatal szakemberei ismertetik majd a külföldiek munkavállalási illetve tartózkodási engedélyeinek ügyintézését. Azt gondolom, ma nincs Magyarországon olyan, aki ezekben a témákban többet tudna náluk.

A Deloitte és az EY

korábbi adószakértője, a Schenker nemzetközi szállítmányozó ügyvezető igazgatója valamint a Vodafone Zrt korábbi ügyfélkapcsolati vezérigazgató-helyettese is része az oktatói csapatnak.

Nagyon örülök az idei év két új oktatójának is: Szűcs Nóra pHd. a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen tanít nemzetközi HR menedzsmentet, mellette az expat létről tart workshopokat. Képzésünkön az expatok beillesztése témanapon fog előadni.

Deli Ágnes az ország legjobb ügyfélszolgálatának járó díjat kiérdemlő Mall.hu ügyfélszolgálati igazgatója

, ebben a témában osztja meg értékes tapasztalatait a hallgatókkal.

A képzésről további információ a http://relocationacademy.hu/services/relocation-academy-alapkepzes/weboldalon található, jelentkezni online lehet augusztus 1-ig.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk

Költségelemzést Támogató Munkaidő-Nyilvántartás

A munkaügyi nyilvántartások, munkaidőadat-nyilvántartás és bérszámfejtés általánosan alkalmazott módszereit egyes esetekben el lehet, és... Teljes cikk