Megjelent: 7 éve

Kontroll portál indul a diákmunka minden eddiginél fokozottabb ellenőrzésére

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) javaslatára a DiákÉSZ és a hallgatói érdekképviseleti szervezet közös fejlesztésű és működtetésű kontroll portált indít az iskolaszövetkezetek által kínált megbízható álláslehetőségek összegyűjtésére.

images

images

Felvette a kapcsolatot a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége az „I love Diákmunka” weboldalon keresztül ki nem fizetett diákokat foglalkoztató cégekkel. Az előzetes tárgyalásokat követően közös sajtótájékoztatón tervezték bejelenteni a rövid távon segítséget nyújtó megoldást, amely mentén a károsultak megkaphatták volna jogos járandóságukat elvégzett munkájukért. A cégek végül - a nyári szabadságok és egyéb rendezvényeik miatt - elálltak ettől a szándéktól, de jelezték, az ügyben érintett diákok helyzete kiemelten fontos számukra, s folyamatosan azon dolgoznak, hogy mielőbb rendezhessék az elmaradt béreket. Közép- és hosszú távon azonban sikerült megbízható és előremutató megoldást találni, hiteles felügyeletet építve a jelenlegi rendszerbe.

A rendszer biztonságának garanciája az előzetes szűrés mellett, olyan hiteles adatbázis felépítése, amely folyamatos elégedettségmérés és visszacsatolás segítségével képes gyorsan reagálni az esetlegesen felmerülő és megoldandó problémákra. A rendszer előnye a biztonság, a munkavállalók és a munkáltatók számára egyaránt. A portál a több ponton történő minőségbiztosítás beépítésével, valamint a napi szintű kapcsolattartás lehetőségével gyors segítséget, indokolt esetben jogsegélyt is nyújt majd. A tervek szerint már idén szeptembertől.

A DiákÉSZ és a HÖOK közös álláspontja szerint nem halogatható a méltánytalan helyzet mielőbbi megoldása, hiszen a diákok elvégezték a rájuk bízott munkát, amiért egyelőre senki nem fizetett. Felmerül számukra a kérdés, vajon miért választ bármely cég olyan közvetett konstrukciót, amelyről már 2016-ban kiderült, hogy kockázatos?
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnépszerűbb diákmunkák és mennyit lehet keresni?

60 ezer látogatóval minden rekordot megdöntött a januári Educatio oktatási kiállításon résztvevők száma. A vágyott diploma azonban rengetegbe... Teljes cikk

Felmérés: minden második fiatal külföldre menne dolgozni 10 év múlva

Négyből három 16 és 24 év közötti magyar fiatal gondolja úgy, hogy pályakezdőként nem könnyű manapság elhelyezkedni – derül ki az OTP Fáy... Teljes cikk

Milyen a tökéletes munkahely a Z-generáció szerint?

A Z-generáció az első olyan nemzedék, amelyik nem ismeri az internet előtti világot. A korszakváltó korosztály világlátása, és életcéljai is sok... Teljes cikk