Megjelent: 17 éve

Képzések helyett inkább új munkatársakat keresnek a cégek

A KSH felmérése szerint a munkáltatók 82 százaléka beéri a dolgozók meglévő tudásával, az új követelményekhez inkább megfelelően képzett, új munkatársakat vesznek fel. Ez különösen a kisebb cégekre igaz, míg a nagyobb, 250-nél több embert foglalkoztató vállalatok a megfelelő szakmai képzéseket hiányolják a piacról.

Bár a dolgozók képzését egyre több hazai vállalkozás támogatja, és erre mind többet áldoznak is, a cégek fele nem tartja szükségesnek a munkavállalók továbbtanulását. A KSH csaknem 30 ezer vállalkozás képzési politikáját térképezte fel, s arra az eredményre jutott, hogy a szervezetek az új követelményekhez inkább megfelelően képzett, új munkatársak felvételével igazodnak. Ez különösen a kisebb cégekre igaz, míg a nagyobb, 250-nél több embert foglalkoztató vállalatok jobbára a megfelelő szakmai képzések piaci hiányára hivatkoznak. A szakmai képzés mellőzését emellett a magas költségekkel és az időhiánnyal indokolták.

Míg a 250 alkalmazottnál többet foglalkoztató nagyvállalatok 92 százaléka és az 50-249 alkalmazottal bíró cégek 80 százaléka támogatott valamilyen szakképzést 2005-ben, addig a kisebb vállalkozások kevesebb mint fele fordított gondot erre. Az ágazatok között is markáns különbségek tapasztalhatók. Legnagyobb arányban - a megkérdezettek 70-90 százaléka - a pénzügyi szolgáltatások, a posta, a távközlés területén tevékenykedő cégek és a közművállalatok részesítették szakmai oktatásban dolgozóikat. Legkevésbé pedig a textilipar, bőripar, illetve a vendéglátás, valamint a fa- és feldolgozóipari vállalkozások járultak hozzá a képzésekhez.

A hagyományos tanfolyamok lebonyolítását a cégek előszeretettel bízzák külső szakértőkre, cégekre. A saját munkatársak által tartott belső képzések kevéssé jellemzőek, a cégek kétötöde számolt be arról, hogy ilyet szervezett. A vállalkozások még mindig jobban bíznak a konferenciák és szemináriumok révén szerzett ismeretekben, mint a tanfolyamokban - az előbbihez a vállalatok 80 százaléka járult hozzá rendszeresen. A cégek 45 százaléka a munkahelyi, munka közbeni tapasztalatátadást is megjelölte, mint a képzés bevált módszerét.

A KSH felmérése arra is rávilágított, hogy munkáltatók - főként a kisvállalkozások - egyre kevésbé támogatják a munkaidő alatti távolléteket. Míg 1999-ben egy 50-nél kevesebb dolgozót alkalmazó cégnél évi 45 óra munkaidő-kedvezményre számíthattak a munkavállalók a kurzusok idejére, 2005-ben már csak a 35-re. A nagyobb vállalatoknál az utóbbi években nem változott érdemben az éves munkaidő-kedvezmény, átlagosan 38 óra kedvezményben részesülhettek a dolgozók.

Népszabadság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk

Mi lesz a szakmád? Még fel sem találták? Így készülj a jövő munkaerőpiacára!

A feltörekvő technológiák, például a robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint az... Teljes cikk