Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Hátrányos megkülönböztetés miatt fizethet Sting

Súlyos pénzbüntetésre ítélték Stinget és a brit popsztár feleségét nemi megkülönböztetés címén.

Sting és felesége, Trudie Styler 25 ezer font (9,1 millió forint) kártérítést köteles fizetni Styler volt szakácsnőjének, aki elvesztette munkáját, miután teherbe esett. A southamptoni munkaügyi bíróság már májusban az egykori alkalmazott javára döntött, de a kártérítés összegét csak most hozták nyilvánosságra. A házaspár vállalkozása, amelynek a 41 éves asszony dolgozott, fellebbezhet az ítélet ellen.

Styler szóvívője elmondta: "Trudie továbbra is kitart álláspontja mellett, miszerint egész életében nem különböztetett meg hátrányosan senkit és nem is fog ilyet tenni soha." Az ítélet szerint viszont Sting felesége "szégyenletes módon bánt" az asszonnyal, aki sajtóhírek szerint nyolc évig állt a Lake House Estate nevű családi vállalkozás szolgálatában.

2005-ben teherbe esett és egyre gyakrabban kellett Londonba utaznia, amivel felbőszítette munkaadóját. Styler állítólag azt mondta, hogy "itt kell lennie, amikor szükségem van rá, vagy gondolkodjon el, meddig akar még itt dolgozni", mire a szakácsnő tavaly áprilisban felmondott és a bírósághoz fordult.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel

A HR-vezetők egyetértenek abban, hogy a vezetőképzés hatékony megoldás a mérgező munkahelyi kultúra elleni küzdelemben. Teljes cikk

Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk