Megjelent: 6 éve

Megint éles kritika érte a hazai oktatást

Az MTA után most a Magyar Pedagógiai Társaság is éles kritikával illette a hazai oktatást, szerintük a szakmai munka meghatározó folyamatai az oktatás minden területén 19. század végi - 20. század közepi állapotokat eredményeztek - írja az eduline.hu

images

images

A Magyar Tudományos Akadémia már korábban kiadott egy közleményt arról milyen is szerintük a hazai oktatás és mit kellene változtatni rajta. Most a Pedagógiai Társaság is hasonló véleményt tett közzé - írják.

A közlemény szerint „A XXI. század második évtizedének végén számos nemzetközi és hazai kutatás - mérés, elemzés, értékelés - azt mutatja, hogy 2010-11-től a magyar oktatásügyben olyan folyamatok indultak el, melyek eredménye nemzetközi összehasonlításban a magyar iskolás korú népesség lemaradása, még a korábbi eredményekhez képest is visszaesés."

Azt is írják, hogy a közoktatás rendszerének kimeneti eredménye, a rendszer eredményessége jelentős mértékben elmarad minden szempont szerinti elvárástól.

Úgy vélik, hogy az elmúlt közel húsz évben, az oktatás terén „kiruházás” történt, a szakmai munka meghatározó folyamatai az oktatás minden területén XIX. végi - XX. század közepi állapotokat eredményeztek, ennek megfelelően az oktatás-nevelés eredményessége és hatékonysága messze elmarad a XXI. századi követelményektől.

A MPT számos szakmai és civil szervezettel egyetemben több alkalommal is megfogalmazta kritikáját, konstruktív kezdeményezésekkel igyekezett szakmai alternatívát mutatni, de ezek a kezdeményezések az oktatásügyi folyamatok irányítóinak párbeszéd-képtelensége miatt nem tudott érvényesülni - írják közleményükben.

A magyar oktatás rendszere - a köz-, szak-, felső-, és a felnőttoktatás, a felnőttképzés, az életen át tartó tanulás rendszere, az oktatás rendszer minden alrendszere - nem felel meg a XXI. századi követelményeknek, folyamatait és kimeneti eredményeit tekintve elmarad az társadalom által joggal elvárt követelményektől, nem segíti a magyar gazdaság fejlődését, nemzetközi versenyképességi pozíciójának javulását, gazdasági értelemben nem hatékony.

eduline.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk