kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Polgár Judit a mikrofon mögött

Megtisztelő feladatnak nevezte Polgár Judit nemzetközi sakknagymester, hogy a sakkvilágbajnoki döntő hivatalos szakkommentátorának kérték fel. Várhatóan több neves vendége lesz, Bill Gates, Mark Zuckerberg, illetve az Egyesült Államok új elnöke - írja az MTI.

"Még nem voltam világbajnoki döntő kommentátora, sőt, egész versenyt sem kommentáltam, ezért teljesen új helyzet vár rám" - mondta az M4 Sportreggeli című adásában minden idők legjobb női játékosa.

A New Yorkban pénteken kezdődő és november 30-ig tartó esemény kapcsán Polgár Judit arról is beszélt, hogy a sakk megfiatalodott, és ez lesz az első vb-döntő, melyet már az új generáció tagjai vívnak, akik nemcsak a szakkönyveket, hanem a számítógépet is igénybe vették a felkészülés során.

Véleménye szerint a sportág "imidzsének" az is jót tett, hogy a címvédő norvég Carlsen jóképű, modellkedett is, ezért a fiatalok nagy táborát tudta meghódítani.

Várhatóan több neves vendége lesz, így Bill Gates, Mark Zuckerberg, illetve az Egyesült Államok új elnöke. "Izgalommal várom a döntőt, szakkommentátorként a stúdióban fogom elemezni a partik legkritikusabb pillanatait, ám az elemzésen kívül beszélgetek a híres vendégekkel, és a sportág története, érdekes sztorik is színesítik majd az elemzéseket" - összegzett Polgár Judit.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk

Dobrev Klára: Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra

Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra, idős honfitársainkra - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője szombati... Teljes cikk

Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására

Az ország első, kifejezetten hátrányos helyzetű emberek támogatására, mentorálására létrehozott vállalkozásfejlesztési központja segély... Teljes cikk