Megjelent: 6 éve

Másfél év után ugyanolyan bér járna a kiküldött dolgozóknak

Ezután ha egy EU-munkavállaló kiküldetéséből már eltelt másfél év, akkor a munkáltatóknak ugyanolyan béreket és juttatásokat kell megadniuk, mint ami a fogadó országban jár a dolgozóknak - nyilatkozta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a Világgazdaságnak.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk pár napja az Európai Parlament elfogadta a kiküldött munkavállalókra vonatkozó új szabályozást. Amelyre azért volt szükség, hogy könnyebb legyen ellenőrizni a jogsértéseket, egyre több munkavállaló élt panasszal az utóbbi időben. Jellemző volt, hogy postafiókcégek, amelyek ténylegesen nem tevékenykedtek Kelet-Közép-Európában, innen toboroztak olcsó munkaerőt nyugat-európai munkákra, de gyakran nem adták meg a munkavállalóknak járó juttatásokat, ráadásul nyolc óránál többet kellett dolgozniuk - írja a lap.

Az uniós munkavállalóknak 1-2 százaléka dolgozik kiküldetésben. A fuvarozókra ez az új szabályozás nem vonatkozik. Az Európai Parlament azt várja a rendelettől, hogy a vállalatok egyforma versenyhelyzetben legyenek, a munkavállalókat pedig ne érje hátrány. Jelenleg ugyanis a munkáltatóknak nem kell ugyanannyi fizetést adniuk a kiküldött dolgozóknak.

Az uniós országoknak 2 évük van, hogy az új szabályozást bevezessék.

Szabó György, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) elnöke rossznak tartja az új szabályozást. Szerinte a kelet-közép-európai országok versenyképességét akarják aláásni.

Fotó:Pixabay
Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk