Megjelent: 5 éve

Itt a világ első önvezető gyümölcsszedő robotja

Az Egyesült Királyságban már tesztelik azt az önvezető gyümölcsszedő robotot, amit a Plymouthi Egyetemmel közösen fejlesztett ki a Fieldwork Robotics, a Hall Hunter nevű céggel partnerségben - írja a The Guardian cikke alapján az origo.hu.

Egyelőre próbaüzemben működik, de jövőre már a véglegesített változata állhat munkába a brit termőföldeken. Egyetlen robot naponta 25 ezer málnaszemet tud leszedni - úgy, hogy a gyűjtőbe is helyezi azokat -, ami gyorsabb, mint amire egy emberi munkavállaló képes. Ez utóbbi ugyanis egy 8 órás műszakban 15 ezer szemig juthat el.

A vállalatnál abban is biztosak, a robotizáció lesz a gyümölcsszedés jövője - írja az origo.hu.

A robot sokkal kevesebbe kerül a gazdálkodóknak bérlés esetén, és akár 20 órányi folyamatos munkavégzésre is képes elfáradás nélkül, így aggódhatnak a brit földeken dolgozó szezonális munkások, hogy a robotok kiszorítják őket.

Úgy tűnik, egyelőre nem, mivel a munkavállalók már most is kevesen vannak. A brit adatok szerint, az almaföldeken, különböző bogyós gyümölcsök szüretjénél, illetve a búzaf
élék betakarításánál, minden évben 70 ezer idénymunkásra van szükség.
Azonban munkásból nincs elég, mivel most már a kelet-európai országokból sem utaznak ki annyian szezonális földmunkákra, mint korábban.

origo.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk