Megjelent: 6 éve

Egy számla több hónapra

Vannak esetek, amikor az adótörvény egyértelműen havi juttatásokhoz, keretekhez köti a kedvező adózást. Van azonban pár kellemes juttatás, melyeknél teljesen rugalmasan kezelheti a munkáltató a havi számlákat az adóéven belül - derül ki Fata László, cafeteria-szakértő közleményéből.

Az óvoda, bölcsődei díjak térítésénél egyáltalán nincs időbeli vagy összegbeli korlátozás. Így semmi akadálya, hogy például egy nagyobb összegű számla ellenértékét több hónapon keresztül adja ki a munkáltató. Pl. egy januári 60.000 forintos magán óvodai, bölcsődei díj munkáltató nevére szóló számlájára a havi 30.000 forintos cafeteria keretet januárban és februárban is kiadhatja a munkáltató. A munkavállaló ráér majd február végén, március elején hozni egy újabb havi számlát, ami megint 2 havi cafeteriáját lefedi.

Kicsit más a szabályozás a dolgozó saját a hitel törlesztésére használt folyószámlájára történő lakáscélú támogatás dokumentációjára. Bár a lakáshitel támogatásnál vannak korlátok, de az erre vonatkozó NGM rendelet kifejezetten megengedi az adóéven és adott időhatáron belüli rugalmasságot. A cél szerinti felhasználást a támogatás folyósításának évére vonatkozó a hitel törlesztését igazoló okirattal, számlakivonattal igazolhatjuk.

Ha tehát januárban 98.000 forintot törleszt a munkavállaló, akkor a havi 30.000 forintos cafeteria keretét 3 hónapra lefedi ez a bizonylat.
Ha év közben mondjuk 4 ilyen (adott évi) számlakivonatot lead a munkáltatónak, akkor az egész éves cafeteriájának a cél szerinti felhasználását dokumentáltuk.

Fata László, CafeteriaTrend
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk

Cafeteria Kisokos 2024

Fata László cafeteria-tanácsadó összefoglalója arról, milyen juttatásokat, hogyan, milyen feltételekkel adhat a munkaadó 2024-ben. Teljes cikk