kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Közel 42 ezer állás jön létre a jövő év első felében

Várhatóan csaknem 42 ezerrel több munkahely létesül a jövő év első felében: leginkább a mikro- és kisvállalkozások bővítik létszámukat (mintegy 3,5 százalékkal), de a közepes és nagyvállalatok is munkaerőfelvétellel számolnak (0,3-1,5 százalékos arányban), szól a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal felmérése.

A hivatal legfrissebb munkaerő-gazdálkodási kutatása szerint a közigazgatás, egészségügy, mezőgazdaság foglalkoztatási kapacitása továbbra is apad, ám a kereskedelem, a fémfeldolgozás, az ingatlanügyek és a gazdasági szolgáltatások piaca felívelőben van, ezért új munkatársak felvétele várható.

Most az év utolsó hónapjaiban is épp ezekben az ágazatokban pörög az álláspiac - fogalmazott a Világgazdaságnak Tokár Péter, a Tesk Tanácsadó Kft. ügyvezetője. Ez feltehetően sokat lendít majd a szomorú statisztikákon, a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint ugyanis az augusztus-október időszak nem volt túl sikeres: mintegy 17 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma 2006 azonos időszakához képest.

A Tesk elmondása alapján a pénzügyi és a műszaki terület az év utolsó hónapjaiban is szépen bővül a létszámokat tekintve, s ez jövőre is így lesz. A pénzügyi vállalkozások a hierarchia minden szintjén vevők az új munkaerőre, úgy a vezetői pozíciók, mint a számviteli, kontrolling munkakörök vagy az adminisztratív állások terén. A műszaki - leginkább elektronikai - gyártó cégek pedig az idegen nyelven tudó mérnököket és a szakmunkásokat kutatják egyforma intenzitással.

Jelenleg a legtöbb év végi üres állás szezonális elhelyezkedésre ad csak lehetőséget, különösen igaz ez a gyártásra és a kereskedelemre. Csákvári Róbert, a WorkForce ügyvezető igazgatója a Világgazdaságnak nyilatkozva elmondta: eladót, pénztárost, péket, cukrászt egyaránt toboroznak. Hozzátette: az ünnepek előtti hajtásban több esélyük van az ügyfélszolgálati és adminisztratív munkakörökben dolgozóknak, a cégek ilyenkor ugyanis több alkalmazottra vágynak, szemben például az informatikusokkal, akikre egész évben folyamatosan van igény - való igaz, ezek nem is egy-két hónapra szóló munkaajánlatok.

Az általános tapasztalat azonban az, hogy az év elején lecsökken a pályázható állások száma, a mostani pörgés lelassul, s csak márciusban tér magához az álláskínálati oldal.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk