kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Tovább bővít Békés megyében a Budapest Bank

A Budapest Bank (GE Money Bank) tavaly június óta működő békéscsabai Bankműveleti Központjában a dolgozók létszáma már eléri a 250-et, de a pénzintézet a közeljövőben további bővítésre készül - hangzott el a megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.

A Központ eddigi működésével kapcsolatos tapasztalatokról és eredményekről, valamint a munkaerő-felvétel jelenlegi állásáról tartott beszámolón Mark Arnold, a bank elnök-vezérigazgatója és Tamás Péter, a Bankműveleti Központ vezetője elmondták: "A Központban dolgozó munkatársak létszáma mára eléri a 250-et, az év végére meghaladja majd a 400-at, s 2008-ra több mint félezer főre bővül".

A 1,5 milliárd forintos beruházással létrehozott Bankműveleti Központban dolgozó munkatársak kintlévőség-kezeléssel, hitelkérelem-elbírálással, hitelfolyósítással, számlanyitásokkal, jelzálog-hitelezéssel, telefonos értékesítéssel, valamint a 24 órás Telebank (telefonos ügyfélszolgálat) működtetésével foglalkoznak. A kollégák a munkába állást megelőzően 350 órás felkészítő képzésen, azt követően pedig átlagosan 250 órás, elméleti és gyakorlati tudást nyújtó oktatásokon vesznek részt.

A Bankműveleti Központ 250 munkatársának harmada felsőfokú (jellemzően gazdasági-pénzügyi főiskolai), kétharmada középfokú (elsősorban szakközépiskolai) végzettséggel rendelkezik, a dolgozók 30 százaléka került ki pályakezdő fiatalok és 50 év felettiek közül. A 200 női és 50 férfi munkatárs 41 százaléka békéscsabai, 59 százalékuk pedig a környező településekről, elsősorban Békésről, Mezőberényből, Gyuláról és Sarkadról származik.

Az új munkatársak felvételéről szólva Mark Arnold elmondta: "A Bankműveleti Központ továbbra is várja a minimum középfokú végzettségű, jó kommunikációs képességekkel és számítástechni-kai ismeretekkel rendelkező álláskeresők jelentkezését. A pályázókat végzettségük, képességeik és korábbi tapasztalatuk alapján értékelik, a pályázatok elbírálása során előny, de nem alapfeltétel az idegennyelv-tudás."

"Békés megyében a nyilvántartott álláskeresők száma meghaladja a 20 ezer főt. A Budapest Bank az elmúlt év során aktív szerepet vállalt a régió munkanélküliségi gondjainak enyhítésében azáltal, hogy a központ 250 munkatársának mintegy 98 százalékát munkanélküliek közül került kivá-lasztásra. Örömmel tölt el, hogy a Bankműveleti Központban dolgozó munkatársak szakmai felkészültségük alapján országos szinten is versenyképes munkaerőt jelentenek, ez a régió oktatási intézményeinek színvonalas tevékenységét is bizonyítja" -hangsúlyozta Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere.

A sajtótájékoztatón a Budapest Bank három békéscsabai oktatási intézmény javára összesen 11 millió forint támogatást ajánlott fel.




  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk