kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Az Országos Bírói Tanács kezdeményezi Handó Tünde felmentését

Az Országos Bírói Tanács (OBT) a 2019. május 8-ai ülésén határozatot hozott arról, hogy indítványozza dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének elmozdítását az Országgyűlésnél - írják sajtóközleményükben.

A közleményből kiderül, hogy az OBT az elmúlt időszakban több alkalommal is vizsgálta az OBH elnökére vonatkozó törvényi kötelezettségek teljesítését. Kifogásolták az OBH elnökének kinevezési gyakorlatát, és az előterjesztések benyújtásának megtagadását. A törvénysértések miatt az OBT összesen nyolc alkalommal élt jelzéssel az OBH elnöke felé, továbbá megállapította, hogy a sarkalatos törvényben előírt több feladata tekintetében 90 napon túl nem tett eleget kötelezettségének - írják.

Az OBT különösen az alábbiakat kifogásolta:

  • Egyes bírák más bíróságra történő törvénysértő kirendelési gyakorlatával megsértette az állampolgárok törvényes bíróhoz való jogát.
  • A bírósági vezetői álláshelyekre vonatkozó pályázatok elbírálása során a véleményező testületek által támogatott pályázó kinevezése helyett rendszeresen csak megbízással töltötte be a pozíciót, ezzel kiüresítette a sarkalatos törvény pályázati rendszerének lényegét.
  • A Hódmezővásárhelyi Járásbíróság elnökének törvénysértő kinevezését az OBT jelzése ellenére nem vizsgálta ki.
  • A bírósági fejezetre vonatkozó költségvetési javaslatát az OBT véleményének kikérése nélkül terjesztette a kormány elé.
A közlemény szerint az OBH elnöke 2018 áprilisa óta megtagadta az együttműködést az őt felügyelő bírói testülettel, saját hatásköreit alkotmányos ellenőrzés nélkül gyakorolja. Dr. Handó Tünde szembehelyezkedett az Alaptörvényben világosan megfogalmazott kontrollált hatalomgyakorlás elvével.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen visszaesett az állásvesztéstől rettegő magyarok aránya

A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk

Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk