kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Bicikligyárat foglaltak el német munkások

Bár bezárásra ítélték a thüringiai kerékpárgyárat, a munkások nem hajlandóak feladni munkahelyüket, ezért a termelés újrakezdése reményében elfoglalták az üzemet. Most az interneten gyűjtenek megrendelőket tulipiros Strike Bike modelljük gyártásához - számol be a Népszabadság.

A dolgozók az üzemfoglalást állandó üzemi gyűlésnek állítják be, hogy legyen elég idejük elérni az 1500 darabos minimális rendelésszámot, amivel már megkezdhetik a termelést. Igaz, az 1500-as darabszám csupán egy szériára biztosítja a túlélést, a nyereséges termeléshez ugyanis évi 200 ezer biciklit kéne gyártani, illetve értékesíteni.

A több mint 130 alkalmazott július elején először csak a tulajdonos, az amerikai Lone Star kockázati tőkealappal szembeni dühből kezdett a tiltakozó akcióba, egy idő után azonban úgy döntöttek, saját kezükbe veszik sorsukat, s megpróbálnak abból élni, amihez értenek: kerékpárokat gyártani. A meglepő akcióhoz segítséget is kaptak egy hamburgi alternatív (a német nemzetbiztonság szerint szélsőbaloldali) szervezettől, a Café Libertad Közösségtől, amely többek közt mexikói indián lázadóktól származó biokávé forgalmazásából tartja fenn magát. Az anarchista gyökerű közösség üzemelteti azt a honlapot, amelyen a Bike Systems dolgozói 275 euró szolidaritási áron kínálják a tulipiros színű és Strike Bike-ra keresztelt (sztrájk-)modellt - mind férfi, mind női változatban.

A Bike Systems eredetileg a Biria nevű céghez tartozott, az azonban 2005-ben súlyos válságba került. Az anyacéget ekkor vette át a Lone Star, amely az összes értékes "vállalat-alkatrészt" egyetlen egybe vonta össze. A Bike Sytesms ekkor már csak bérmunkát végzett a Mifa nevű bicikligyártónak. A Lone Star azonban bevásárolta magát a Mifa-ba, minek következtében onnan nem jött több rendelés, a Bike Systems pedig kénytelen volt csődöt jelenteni - írja a Népszabadság.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk