Megjelent: 6 éve

Meg kell becsülni a fizikai munkát

A fizikai munkát el kell kezdeni megbecsülni, különben nem jön a fizikai munkás, és nem működik a gyár, a raktár, a bolt, a panzió. Pénzben, hangnemben, tudatos HR-es módszerekkel, amiket meg kell tanulnia egy cégvezetőnek, panziótulajdonosnak, raktárvezetőnek is - írja JobAngel a HRBlogon.

JobAngel szerint korábban a fizikai munkásokat az „értelmiség” jórésze lekezelte, magát felsőbbrendűnek gondolva. Aztán jött a sokk, mikor sokféle diploma hirtelen nem ért semmit, és mehetett ő is lapátolni. Ez mostanra nagyjából elmúlt, diplomás találhat diplomás állást, ha akar. Ellenben diplomás állássá lett sok helyen a betanított adminisztráció is, ezért aztán egy diplomától már senki sem esik ámulatba.

Eljutottunk végre oda, hogy ha másért nem, hát üzleti érdekből is muszáj elismerni, megfizetni a fizikai munkát. Ha például egy étteremtulajdonos ezt nem veszi figyelembe, akkor elképzelhető, hogy neki kell felmosnia, mert nem fog takarítót találni. Ráadásul már nem elég a minimálbér, már nem célszerű feketézni, rendes fizetést kell adni.

Régebben sem volt ennek a lenéző hozzáállásnak létjogosultsága, már csak azért sem nézünk le senkit a munkája miatt, mert minden karrier, siker egyedi teljesítmény, és lehet, hogy az a „csak egy takarítónő” sokat harcolt azért, hogy az lehessen, ott lehessen, saját jövedelme lehessen akár. Lehet, hogy ez karrierje csúcsa, mert ehelyett sokkal rosszabb sorsa volt előtte. Nem tudhatjuk, honnan indult, mi az, amiért nem állatorvos, vagy közgazdász vagy bármi más diplomás, irodista lett. Lehet, hogy bármi más is lehetett volna, ha a körülményei nem olyanok, amiből az jött ki, hogy most takarító.

Itt szavazhat arról, hogy vajon kellően megbecsült-e a fizikai munka:


JobAngel teljes cikke a HRBlogon olvasható.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Félrement kapcsolat, avagy amikor rossz irányba mennek a dolgok

Mit tehet egy cég, ha megállapodik partnerével, ám a végleges szerződéstervezetet a leendő partner több lényeges ponton átírja? Engedjünk,... Teljes cikk

TOP 3 kihívás a HR szakmában - Kérdések és válaszok: 2. rész

Ezúttal arra kereste a választ Gombkötő Marcell a HR Blogon, hogy vajon mi jelenti a legnagyobb kihívást a HR-eseknek a szakmájukban. Teljes cikk

A munkahelyi együttműködés 7 aranyszabálya

Hogyan kell, lehet a munkahelyen viselkedni? Mi az, amire minden szereplőnek egyaránt figyelnie kell, függetlenül attól, hogy mi a beosztása, munkaköre,... Teljes cikk