kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Jövőre 387 milliárd forinttal többet költenek a dolgozók bérére, mint idén

Varga Mihály elmondta, továbbra sem gondolkodnak a munka nélkül megszerezhető alapjövedelem bevezetésében.

Magyarország 2021-es költségvetése a gazdaságvédelem költségvetése, amely a járványügyi készültség fenntartása mellett is tartalmazza a szükséges forrásokat a gyermeket nevelő családok támogatásához, a nyugdíjasok megbecsüléséhez, a munkahelyek megtartásához és új munkahelyek létrehozásához - mondta a pénzügyminiszter szerdán az Országgyűlésben.

Varga Mihály a jövő évi büdzsé általános vitáját megnyitó felszólalásában a magyar társadalom egészének győzelmeként értékelte, hogy Magyarország azonnal meg tudta tenni a járványhelyzetben szükséges lépéseket, és lényegében megnyerte a csatát a vírussal szemben. Hozzátette: ennek tudatában is mély fájdalommal fordulnak az áldozatok családjai felé. A következő feladatnak azt nevezte, hogy minél gyorsabban visszaépítsék a magyar gazdaság növekedését a járvány előtti szintre.

Közölte: a kormány 2021-re dinamikus, 4,8 százalékos GDP-bővüléssel, mérsékelt, 3 százalékos inflációval és a maastrichti referenciaérték alatti, 2,9 százalékos GDP-arányos hiánycéllal, valamint a nemzeti jövedelem fél százalékát meghaladó biztonsági tartalékkal számol, az államadósság csökkenése mellett. Hangsúlyozta: a jövő évi költségvetésben - amely egy egészségbiztosítási és járványügyi alapra, valamint egy gazdaságvédelmi alapra épül - kiemelt helyen van a családok védelme, az ország gazdasági fejlődési lehetőségeinek biztosítása és Magyarország biztonságának garantálása.

Kiemelte: 2021-ben minden kiemelt terület több forrással gazdálkodhat majd, így jövőre közel 2295 milliárd forint áll rendelkezésre a családok támogatására, ami 67 milliárddal magasabb mint idén. Közölte, 2021-ben folytatódik a családvédelmi akcióterv: fenntartják a családi adórendszert, az első sikeres nyelvvizsgához és a közlekedési alapismeretek tanfolyamhoz adott támogatást, emelik az ápolási díjat, növelik az óvodai és bölcsődei férőhelyeket, valamint kiemelten kezelik a gyermekétkeztetés finanszírozását.

Kitért arra is: a jövő évi költségvetés biztosítja a nyugdíjasok megbecsüléséhez szükséges forrásokat, 2021-ben 3907 milliárd forintban határozták meg a nyugellátások kiadásait, amely 327 milliárddal magasabb, mint idén. Rendelkezésre áll az az összeg is, ami 13. havi nyugdíj visszaépítéséhez szükséges. Oktatásra 2021-ben 2229 milliárd forintot szán a kormány, ami 78 milliárddal több, mint idén, egészségügyre pedig jövőre 2115 milliárd forint jut, ami 156 milliárddal magasabb összeget jelent 2020-hoz képest - számolt be a pénzügyminiszter.

Kiemelt feladatnak nevezte a határok védelmét és a közbiztonságot, jelezve, hogy védelemre 704 milliárd forint áll majd rendelkezésre, ami 154 milliárddal több, mint idén, a rendvédelem fejlesztésére pedig 953 milliárd forint jut, 93 milliárddal több, mint 2020-ban. Kitért arra is, hogy a társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatások kerete - amibe beletartozik például a táppénz, a családi pótlék vagy a munkanélküli ellátás - jövőre 541 milliárd forinttal nagyobb, 6500 milliárd forint. Megerősítette: a kormány továbbra sem gondolkodik munka nélkül megszerezhető alapjövedelemben, hanem a hagyományos jóléti szolgáltatások kereteit fogja magasabb szinten biztosítani.

Varga Mihály beszámolt arról is, hogy jövőre 4477 milliárd forintot biztosítanak a közszférában dolgozók bérére, ami 387 milliárddal magasabb, mint idén, valamint jelentősen megemelik a közfoglalkoztatás keretét, 165 milliárd forintra a járvány hatásainak kezelése érdekében. A gazdaságvédelmi alapról szólva kiemelte: Magyarország eddigi legnagyobb gazdaságvédelmi programját dolgozták ki, így 2021-ben 2550 milliárdot meghaladó forrás áll rendelkezésre a munkahelyek megőrzésére, újak létrejöttének elősegítésére, a kiemelt ágazatok megerősítésére, a vállalkozások likviditásának finanszírozására, a családok támogatására és nyugdíjasok védelmére. Hozzátette: az egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alap mintegy 3000 milliárd forintos forrást tartalmaz a járvány elleni védekezésre és az egészségügyi ellátórendszer működtetésére. Hozzátette: a gyógyító-megelőző ellátás finanszírozására 138 milliárdos többletforrás jut, ami biztosítja az egészségügyi szakdolgozók és a védődők bérfejlesztését. Elmondta: az Egészséges Budapest Program is folytatódik jövőre, közel 30 milliárd forintból.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk