Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

KSH: még tovább gyorsult a keresetek növekedése

Áprilisban, a márciusi 12,8 százalék után, a bruttó és a nettó átlagkereset 14,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az év első négy hónapjában a bruttó és a nettó keresetek egyaránt 11,9 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A keresetek harmadik hónapja mutatnak kétszámjegyű éves növekedést - írja az MTI.

Az áprilisi 2,2 százalékos és az első négyhavi 2,5 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek rendre 12,1, illetve 9,2 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakhoz képest.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 303 000 forint volt áprilisban, azaz először lépte át a 300 ezer forintos küszöböt. Az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 201 500 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 209 300 forintra becsülhető - tette hozzá a KSH.

A közfoglalkoztatottak nélkül számolva az áprilisi bruttó átlagkereset 317 500, a nettó 211 100 forint volt, egyformán 13,4, százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A vállalkozásoknál 320 300 forint volt a bruttó és 213 ezer forint a nettó átlagkereset, 12,4 százalékkal magasabb a tavaly áprilisinál, a költségvetési szektorban 16,7 százalékos emelkedéssel 316 400, illetve 210 400 forintra nőtt a bruttó és a nettó átlagbér a közfoglalkoztatottak nélkül számolva.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk