kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Partnerségi megállapodást kötött az ITM és a Siemens a szakképzés fejlesztésére

A duális szakképzés reformjára és az ezt előkészítő program indítására négy évre szóló partnerségi megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), illetve a Siemens Zrt. - írja az MTI.

images

A pilot program magában foglalja a pályaorientáció, a felvételi rendszer, a képzési tartalmak, a tanulószerződés, a szakképzési vizsgarendszer fejlesztését, kiterjed a szaktanárok és oktatók továbbképzésére a legkorszerűbb ipari folyamatokhoz kapcsolódó területeken.

Palkovics László kiemelte a 2018-2022 között zajló program mintegy 40 iskolát, 6400 tanulót és felnőttet, 400 tanárt, vizsgatagot érint. Az itt szerzett tapasztalatokat figyelembe veszik a szakképzés szabályozásában, az eredmények elsőként a gépipari ágazatokban, majd további iparágakban hasznosulnak.

Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, a programban naprakész piaci szaktudást adnak át, amely segíti a gazdaság és a társadalom fejlődését. Hozzátette, az ipar dinamikus fejlődése új fajta tudást igényel, és büszkék arra, hogy a magyar duális műszaki szakképzésben a Siemens élen jár. Olyan leendő kollegákat, munkavállalókat képeznek, akik a legfrissebb tudással rendelkeznek, és mindenütt megállják a helyüket - mondta.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk

Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk