Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Az előrehozott bérfejlesztés nem oldja meg a problémákat az egészségügyben

Levélben fordult a Független Egészségügyi Szakszervezet és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége az egészségügyért felelős államtitkárhoz, mert szerintük az egészségügyi szakdolgozók idei 8 százalékos béremelésének előrehozása "gesztusértékű", de nem oldja meg a problémákat - írja az MTI.

images

A szervezetek az MTI-hez eljuttatott dokumentumban kifogásolják, hogy a béremelésekről szóló nyilatkozatokban nem esik szó azokról, akik évek óta kimaradtak a béremelésekből, valamint arról sem, hogy sok dolgozó alapbére alig haladja meg a 200 ezer forintot, és a bértábla egyes kategóriái nem érik el - még az emelések ellenére sem - a jogszabályban meghatározott szakmai minimálbért.

Véleményük szerint nem egyértelműek a bérekről szóló nyilatkozatok, mert egyszer alapbérről, máskor keresetről beszélnek a kormány képviselői. Azt írták: a 300-400 ezer forint közötti alapbért sem a bértábla, sem a Központi Statisztikai Hivatal adatai nem igazolják, ha pedig keresetnek tekinthetőek ezek az összegek, akkor nem értik, hogy milyen módszerrel számolták ki a fizetéseket.

Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkártól szeretnék pontosan megtudni, mekkora alapbér, hány túlóra és mennyi műszakpótlék szükséges ezek eléréséhez - olvasható a levélben.

Hozzátették, a béremelések előtt annyira alacsonyak voltak a fizetések, hogy százalékban jelentős arányú növelés sem eredményezett magas béreket.

A szervezetek továbbra is olyan mértékű béremelést szorgalmaznak, amely lehetővé teszi az ágazat dolgozóinak, hogy főállásban, a törvényes munkaidejük alatt keressenek annyit, amennyit most csak jelentős túlmunkával tudnak. Emellett azt is javasolják, hogy a félreértések elkerüléséért a jövőben évente legalább kétszer tájékoztassa a kormány a dolgozókat és a közvéleményt a bérek alakulásáról, valamint kiszámításuk módjáról.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk