kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Két év alatt háromezer új munkahelyet teremtettek Zalaegerszegen

Az elmúlt két évben mintegy háromezer új munkahelyet teremtettek Zalaegerszegen, ahol a jövő évben további ezer álláshelyre várnak jelentkezőket, bár a munkaerőhiány miatt ez egyre nagyobb kihívást jelent, közölte sajtótájékoztatóján a város polgármestere - írja az MTI.

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) a város önkormányzatának a 2014-es helyhatósági választások óta eltelt két évét értékelve arról számolt be, hogy 2015-ben csaknem 1800 új álláshely jött létre. Mintegy 1300-at a Flex üzemcsarnokai biztosítottak, 150-150 új dolgozót a Zalaco sütőipari cége és az ADA matracgyártó üzeme alkalmazott, nagyjából 200 munkahelyet pedig az itt működő kis- és középvállalkozások.

Az idén további 1300 új munkahely jött létre, a jelentősebbek közül ebből a Flex mintegy ezer álláshelyet biztosított, a nyomdaipari Edelmann pedig száz új dolgozót vett fel ötmilliárd forintból épült zalaegerszegi üzemcsarnokába.

A polgármester jelezte: miután két év alatt mintegy háromezer új munkahely jött létre Zalaegerszegen, 2017-ben újabb ezer álláshelyet szeretnének betölteni az itt működő cégek, bár az egyre nagyobb mértékű munkaerőhiány miatt ez komoly kihívást jelent. A jelentősebb cégek közül a Flex további 500 dolgozót alkalmazna - megközelítve ezzel a 4500 fős létszámot -, két újabb üzemcsarnok építésével az ADA további kétszáz alkalmazottnak kínál majd állást, kisebb-nagyobb vállalkozások pedig összességében még további százas nagyságrendű munkahelybővítést terveznek a zalai megyeszékhelyen.

A következő évek nagyobb fejlesztései között említette a 40 milliárd forintból megvalósuló, önvezető járművek számára is alkalmas járműipari tesztpálya beruházását, egy nemzetközi logisztikai központ építését, illetve az R76-os gyorsforgalmi út megvalósítását. Ez utóbbi Zalaegerszegtől Pacsát és a sármelléki repülőteret érintve Balatonszentgyörgynél csatlakozik az M7-es autópályához, építési költsége a számítások szerint mintegy 160 milliárd forint lesz.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk