Megjelent: 7 éve

8 órás munkát végezzek el 4 óra alatt

30 éve dolgozom egy cégnél napi 8 órában mint titkárnő. Főnököm 2 ajánlatot tett nekem, vagy a jelenlegi munkámat végzem napi 4 órában - természetesen a mostani bérem feléért - vagy egy másik, szintén 8 órás munkakört töltök be a fennmaradó 4 órában. A munka nagyon sokrétű és összetett, nem lehet elvégezni 4 óra alatt. Elkészítették a munkaszerződés módosításomat, melyet alá akartak velem íratni úgy, hogy nem volt hozzá mellékelve a munkaköri leírás. Pár nap múlva elkészült az új munkaköri leírásom, de én így sem írtam alá a munkaszerződés módosítást, melyet közöltem is az ügyvezetővel, aki egyben a munkáltatói jogok gyakorlója is a cégnél. Erre már azt mondta a vezető, hogy a jelenlegi munkakörömet meg fogják szüntetni, és mivel nekem felajánlottak egy másik adminisztratív munkát amit én nem fogadtam el, ezzel én megtagadtam a munkát, mondjak fel, vagy közös megegyezéssel menjek el. Miután én egyikre sem voltam hajlandó elég arrogáns hangnemben közölte, hogy ne is számítsak arra, hogy 10 fillért is fizetnek nekem, mert ő ezt már munkajogászokkal leegyeztette, utasításba adhat nekem bármilyen adminisztratív munkát, és ha nem csinálom meg, az munkamegtagadás és azonnali hatállyal felmond nekem. Kérem szíves véleményét, mire számíthatok, van-e esélyem a végkielégítésre.

images

images

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

Sajnálom, hogy ezen kell keresztülmennie.

Elsőként is a keresőképtelenség, de legfeljebb a betegszabadság lejártát követő 1 év leteltéig felmondási korlátozás alatt áll. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a felmondási idő a keresőképtelen státusz alatt nem kezdődhet el. A végkielégítés vonatkozásában pedig az a helyzet, hogy, amennyiben a munkáltató Önnek felmond és Ön rendelkezik megfelelő hosszúságú munkaviszonnyal, úgy a végkielégítésre jogosult lehet. Nem jár azonban végkielégítés, ha a felmondás oka a munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása vagy nem egészségi okkal összefüggő képessége. Amennyiben a munkáltató és Ön között vita alakul ki, abban az esetben csupán munkaügyi perben lehet az igazát megvédenie.

Aki válaszol:

Munkajogi szakértő - Kéri Ádám Munkajogi szakértő - Kéri Ádám

A jogi egyetemet 2001-ben fejeztem be (ELTE). Ezt követően európai uniós képzéseken vettem részt, majd 2004-től az Egyesült Államokban tanultam amerikai jogot.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszerűen nem fizették ki a túlóráimat, ha táppénzen voltam?

12 órában dolgozom, ez év januárban 192 órát dolgoztam le, 176 óra helyett, így lett 16 óra túlórám. Februárban voltam betegszabadságon 3 napot.... Teljes cikk

Felmondási idő alatt is jár a temetési szabadság?

A 2 nap temetési szabadság arányosítható-e, ha felmondási idő alatt történt? Teljes cikk

Mit tudok tenni, ha nem kaptam meg a béremet a munkaviszony megszűnését számított 5 munkanapon belül?

Január 31-én szűnt meg a munkaviszonyom, tudomásom szerint az 5. munkanapon meg kellett volna kapnom a béremet és a papírjaimat, viszont ez még a mai... Teljes cikk