Megjelent: 7 éve

A brit kormányfő igéri: vigyázni fognak a kinti magyarokra

Ha az Európában élő britek szerzett jogai nem csorbulnak, abban az esetben a Nagy-Britanniában dolgozó EU-állampolgárok jogai sem sérülhetnek a brit kormány álláspontja szerint - Orbán Viktor Londonban tárgyalt Theresa May-jel, és a kint élő magyarok jogairól is beszélgettek.

Magyarország azt szeretné elérni, hogy a Nagy-Britanniában élő magyarok jogai ne sérüljenek a brit EU-tagság megszűnésével - mondta szerdán Londonban Orbán Viktor.

A miniszterelnök Theresa May brit kormányfővel tárgyalt a Downing Streeten, a megbeszélés után pedig magyar újságíróknak nyilatkozott. Azt mondta, a találkozón egyetértés alakult ki arról, hogy ezt a kérdést a viszonosság elve alapján kell kezelni, tehát ha az Európában élő britek szerzett jogai nem csorbulnak, abban az esetben a Nagy-Britanniában dolgozó EU-állampolgárok jogai sem sérülhetnek a brit kormány álláspontja szerint - írja a hvg.

Orbán Viktor szerint ez fontos eredménye volt a szerdai londoni megbeszélésének. 150 ezer azoknak a magyar állampolgároknak a száma, akik - akár Nagy-Britanniában dolgozva, akár Magyarországon működő brit tulajdonú vállalatok munkavállalóiként - Nagy-Britanniához kötődő módon keresik kenyerüket. "Nekik érdekeik vannak, amelyeket meg kell védenünk, tehát az az érdekünk, hogy a jövőben a brit-magyar kapcsolatok kereskedelmi oldala nyitott és szabad maradjon" - mondta.

mti/hvg
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk