Megjelent: 6 éve

Növekszik a feketén dolgozók száma

A munkaügyi hatóság az év első három hónapján 5000 munkáltatót ellenőrzött, 62 százalékuknál, több mint 3000 esetben találtak jogsértést - írja a Világgazdaság.

images

A munkáltatók tíz százalékára volt jellemző a fekete munka, közel egyharmaduk az építőiparban dolgozik, tavalyhoz képest nőtt a feketén foglalkoztatottak száma a szektorban - írják.

A többi ágazatban csökkent a feketén foglalkoztatottak száma, a mezőgazdaságban majdnem a felére. A gépiparban az ellenőrzéssel érintett munkavállalók kevesebb, mint fél százaléka dolgozik bejelentés nélkül, a személy- és vagyonvédelemben 16 százalékuk.

Ellenőrzéskor a legtöbb munkáltatóra még mindig arra hivatkozik, hogy adminisztrációs hiba történt, vagy a könyvelő mulasztott, esetleg azt állítják, hogy ez a dolgozó első munkanapja.

Sok esetben éltek vissza azzal a munkaadók, hogy teljes munkaidőben foglalkoztatott alkalmazottaikat részmunkaidőre jelentik be, ennek bizonyíthatósága nagyon nehéz a hatóság számára. A Világgazdaság szerint a munkaidővel, pihenőidővel és rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos jogsértések 6 ezer dolgozót érintettek az év első három hónapjában, ami növekedést jelent a tavalyi mintegy 5 ezer főhöz képest.

Főleg a feldolgozóiparban, gépiparban élnek vissza a a rendkívüli munkavégzéssel, sok helyen az első negyedévben túllépték az éves keretet. Ezekben a munkakörökben jellemző az is, hogy később fizetik ki a béreket.

Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk