kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Mozdulatelemzéssel javít az ergonómián az Audi

Az új, kifejezetten a cég számára, egy magyar startup által kifejlesztett mozdulatelemző (Motion Capturing) rendszer digitalizálja az emberi mozgást, mely segíti a nem ergonomikus mozdulatok felismerését, így lehetővé teszi a munkahelyek és munkafolyamatok ergonómiai szempontok szerinti kialakítását, optimalizálását.

images

„Az Audi Hungariánál nagy hangsúlyt fektetünk az ergonómiára, ezért számunkra az optimális munkahely- és folyamatkialakítás alapvető fontosságú. További, digitális alapú innovatív megoldásokat szeretnénk bevezetni, amelyek segítik munkatársainkat tevékenységük során”, mondta Peter Kössler, az cég ügyvezető igazgatója.

A rendszer két részből tevődik össze: egy szenzorokkal ellátott ruhából, amely egy memóriakártyára rögzíti a munkatárs mozdulatait, valamint egy szoftverből, amely az adatok elemzését végzi. A rendszer egyedisége abban rejlik, hogy ipari környezetben, közvetlenül a munkaállomáson is alkalmazható, így nincs szükség mesterséges laboratóriumi körülményekre.

Az innovatív rendszer kifejlesztésében az autógyár a magyar startup vállalkozással, az AXS Motionsystem Kft.-vel működött együtt.

A mozdulatelemző rendszert a vállalat számos meglévő munkaállomásán vetették már be, javítva azok ergonómiai kialakítását és alkalmazzák a tervezett munkahelyek vizsgálatára is.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk