Megjelent: 7 éve

Pályázat pedagógusok számára

Pedagógusok, tanári csoportok, szakmai munkaközösségek, illetve pedagógusképzésben részt vevő hallgatók újszerű és kreatív módszertani ötleteit várják a Tempus Közalapítvány Digitális Módszertárába - írja az Eduline.

A Digitális Módszertár egy online ötletgyűjtemény, ahol a pedagógusok tanóráik színesítéséhez és az információs- és kommunikációs eszközök kreatív felhasználásához nyerhetnek inspirációt, illetve konkrét módszereket adaptálhatnak a mindennapi tevékenységeikhez.

A lap arról számol be, hogy a Tempus Közalapítvány szeretné előmozdítani a pedagógusok közötti tudásmegosztást, ennek érdekében pedig július 10. és augusztus 20. között várják azokat a módszertani ötleteket, amelyek: a 21. századi készségek (együttműködés, problémamegoldás, kritikus gondolkodás, kreativitás és innováció, IKT-eszközhasználat, kollaboráció, tanulási készségek) fejlesztésére fókuszálnak, kollaboratív munkaformában valósulnak meg (a tanárok közötti kollaboratív tanulási folyamat eredményeként jönnek létre, vagy a tanulók együttműködésre épülő tanulását támogatják) és előtérbe helyezik a fejlesztő pedagógiai értékelési kultúra eszközrendszerét.

A szakértői értékelés alapján a legjobb ötletek feltöltői Digitális Pedagógus Díjat kapnak. A díjjal elismert pedagógusok az ötletük bemutatása, terjesztése és továbbfejlesztése céljából megbízási díjban is részesülnek. Bővebb információ itt található.

HVG Eduline
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
PREXA 2024: elindult a nevezés

A Magyar PR Szövetség (MPRSZ) meghirdette idei PR Excellence Hungary Award (PREXA) versenyét, amelyre 2023-ban megvalósított kampányokkal lehet... Teljes cikk

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel, amelynek célja az IT és mérnöki területek vonzóbbá tétele a nők... Teljes cikk

Újabb 15 milliárdos szakaszra pályázhatnak a cégek munkahelyi képzéseik megvalósításához

Keddtől újabb 15 milliárd forintos szakaszra pályázhatnak a vállalkozások munkahelyi képzéseik megvalósításához. Az uniós forrásokból... Teljes cikk