kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Migrációs stratégia a kulcs az agyelszívás ellen

Miközben a hazai vállalatok kilenc százaléka küzd munkaerőhiánnyal, s külföldről - főként Szlovákiából, Romániából - kénytelen szakképzetteket toborozni, a magyarok egyre jobban a régi uniós tagállamok felé kacsingatnak. Egyre sürgetőbb tehát egy ésszerű és hatékony migrációs stratégia kidolgozása.

Az, hogy csökkent Magyarország vonzóképessége, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat statisztikája is bizonyíthatja: 2007 első kilenc hónapjában a kiadott munkavállalási engedélyek, bejegyzett regisztrálások és zöldkártya-igazolások együttesen még a 43 ezret sem érték el, ez negyedével kevesebb, mint 2006 azonos időszakában volt. Többek között ez sarkallta a munkaügyi tárcát arra, hogy 2008 januárjától korlátozások nélkül megnyissa országunk munkaerőpiacát a román felső-, közép-, alapfokú végzettséggel és szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezők előtt. Románia EU-s csatlakozásával ugyanis közel egyharmadával kevesebb román állampolgár jött munkát vállalni hazánkba, arról nem is beszélve, hogy csökkent az Ukrajnából, Szlovákiából érkezők száma is. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szerint a körülbelül 230 ezer külföldön dolgozó szlovák állampolgár egytizede talált foglalkoztatóra hazánkban.

Éves szinten 27 ezer magyar talál munkát külföldön, ami nemcsak a szlovák számokhoz képest elenyésző, hanem a lengyel (324 000), a román (202 000), illetve a bolgár (82 000 fő) kivándorláshoz képest is. Ráadásul a munkaügyi tárca és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elemzése szerint itthon mintegy 18 ezer munkahely vár tartósan (egy éven túl) gazdára, főleg a feldolgozóipar, a pénzügyi szolgáltatások és az építőipar területén. Való igaz, a hét százalék körül ingadozó munkanélküliségi rátánk mellett bőven volna kivel betölteni az állásokat, csakhogy a munkaügyi központoknál regisztrált álláskeresők képzettsége nem azonos a hiányszakmákéval, a mobilitási nehézségekről nem is szólva - tulajdonképpen ez utóbbi miatt sem akar annyi magyar külföldön szerencsét próbálni.

Az ÁFSZ legfrissebb külföldi állásajánlatai alapján Angliába épp projekt- és tervezőmérnököket, műszaki beszerzőket, mennyiségellenőröket, teherautó-sofőröket várnak Magyarországról, Írországba pedig lovaskocsi-hajtókat, illetőleg Finnországba hegesztőket és művezetőnek mérnököket keresnek. A gond az, hogy itthon pont ezen szakmákra volna a legnagyobb az igény. A szakmunka presztízsének visszaállításához, a hiányszakmákban végzettséget szerző - főleg diplomás - pályakezdők megtartásához, és a már külföldön dolgozó tehetségek visszacsábításához kellene tudatos koncepció - jelezte a Világgazdaságnak Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke. Elmondása alapján Magyarországon már nem elég munkahelyet teremteni, kizárólag jobb munkakörülményekkel, vállalati gondoskodással van esély arra, hogy az idegenben dolgozó hazai szakemberek, illetve a külföldi munkavállalók számára vonzó legyen a magyar álláspiac.

Egy migrációs stratégiára volna szükség - állítja Pellényi Gábor, az ICEG Európai Központjának tudományos munkatársa, elvégre az agyelszívás folyamata veszélyes, a kivándorolt magyar szakemberek visszacsábítása fontos gazdasági érdek. Csaposs Noémi szerint több kutatás-fejlesztést ösztönző támogatásra lenne szükség, s valamilyen tömegkommunikációs felületet is biztosítani kéne arra, hogy a külföldön élő tehetségek értesülhessenek az értékes fejlesztői állásokról. Ehhez azonban megkerülhetetlen a hazatérés hátterének biztosítása. Pellényi Gábor szerint érdemes vigyázó szemünket Lengyelországra vetni, ott ugyanis nemrégiben kifejezetten erre a célra dolgoztak ki kormányprogramot lakásvásárlási támogatás keretében.

Világgazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk