kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Ezt kell tudni a határozott idejű munkaviszonyról

A határozott időtartamú munkaviszonyban való megállapodást a munkáltató és a munkavállaló a munkaszerződésben köteles rögzíteni. Ha ez nem történik meg, akkor a munkaviszony határozatlan időre jön létre, hiába állapodtak meg szóban a felek a határozott időtartamú munkaviszonyban - írja az adózóna.

images

Az időtartamot naptárilag vagy más alkalmas módon kell meghatározni. Ha nem naptári napban határozzák meg, a munkaviszony megszűnésének időpontja nem függhet kizárólag egyik fél akaratától. Ez esetben a munkáltatónak tájékoztatnia kell a munkavállalót a munkaviszony várható tartamáról, sőt, ha ez időközben módosul, annak tényéről is - írják.

Ha az egyik kolléga helyettesítésére jön létre a munkaviszony, a helyettesített munkavállaló újbóli munkába állásakor az megszűnik, abban az esetben is, ha a visszatérés időpontja a vártnál korábbi. Helyettesítéskor a munkaszerződésben rögzíteni kell a helyettesített munkavállaló nevét, és azt, hogy előreláthatólag milyen időtartamra szól a helyettesítés.

A határozott idő legrövidebb időtartamát a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) nem határozza meg, de annak próbaidő kikötése esetén a próbaidő időtartamát meg kell haladnia (BH2007. 388.).

A határozott idejű munkaviszonyt megszüntetni is írásban lehet.

Fotó: Pixabay
adózóna



  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk

Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások

Február 29-én jelent meg az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete. A törvénnyel együtt pedig már egyre tisztább a kép, hogyan... Teljes cikk