Megjelent: 17 éve

Call-center az ügyfélmegtartó erő

Egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a vállalatoknál a telefonos ügyfélszolgálatok. A piaci tapasztalatok és kutatások ugyanis azt mutatják, hogy a vevők sokkal erősebben kötődnek azokhoz a márkákhoz, ahol a termékkel kapcsolatos problémájukra választ találnak - járt utána a Népszabadság.

A nagyvállalatok ezért egy-egy újdonság bevezetése előtt alaposan megismertetik az új terméket a call-centeres munkatársakkal, hogy azok felkészülten várhassák az ügyfelek kérdéseit. Ezenkívül teljesítményüket is folyamatosan nyomon követik, az esetleges hibákat, az udvariatlan kommunikációt pontozzák, sőt, a rögzített beszélgetéseket utólag visszahallgatják és elemzik.

Szükség is van erre, a call-centeres munkatársak ugyanis a óriási stressznek köszönhetően általában 1-2 év alatt kiégnek, különösen azoknál a cégeknél, ahol nem biztosítanak megfelelő körülményeket a munkához, és nem engedik felállni őket a gép mellől fél óránként legalább öt percre.

Elemzők szerint a telefonos ügyfélszolgálatok piaca hazánkban 30 százalékosan épült ki, ami körülbelül 3-5 ezer call-centeres munkaerőállományt jelent, ebből kétezer főt az amerikai érdekeltségű Sykes Közép-Európa Kft. tart el. Túri Péter ügyvezető a sikert abban látja, hogy náluk a call-centeres tevékenység nem csupán az ügyfelekkel való kapcsolattartást jelenti, hanem visszacsatolást a továbbfejlesztéshez és hatékony marketinget - írja a Népszabadság.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk