Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

OBH: nőtt a bírák száma Budapesten és Pest megyében

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) pénteken kiadott közleménye szerint emelkedett a bírák, bírósági dolgozók létszáma a központi régióban - írja az MTI.

A közlemény szerint az ország legnagyobb létszámú bíróságán, a Fővárosi Törvényszéken idén már 770 bíró ítélkezik, 59-cel több mint 2010-ben. Nőtt az igazságügyi alkalmazottak és a bírósági titkárok száma is.

A közigazgatási perrendtartás hatálybalépéséhez kapcsolódóan összesen 90 bíró, 64 bírósági titkár és további 161 igazságügyi alkalmazott fog munkába állni a Fővárosi Törvényszéken.

A Budapest Környéki Törvényszéken idén 271 bíró ítélkezhet, itt az engedélyezett létszám emelkedése a 2010. évihez képest 21.

A járásbírósági és törvényszéki bírák csaknem 40 százaléka a központi régióban dolgozik, ez arányban áll e bíróságok munkaterheivel - közölte az OBH.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk