Megjelent: 5 éve

A középvezető, mint kulcsszereplő a tanulási kultúra fenntartásában

A munkavállalók szerepe és felelősségi köre, mint ahogyan a velük szemben támasztott elvárások is, óriási változáson mentek keresztül az elmúlt évtizedekben. Ezzel együtt a vezetőkre is nagyobb feladat hárul a rájuk bízott munkaerő képzésében. A tanulási kedv ösztönzése, valamint a megszerzett tudás megosztása, alapvető feladata kell, hogy legyen a digitális kor vezetőjének. De miben kell a vezetőnek változnia, hogy meg tudja valósítani ezt a feladatot? Hogyan tud részt venni a tanulási kultúra kialakításában és fenntartásában? Honnan merítheti az ihletet? A középvezetők tanulási kultúrában betöltött szerepéről és az arra gyakorolt hatásáról kérdeztük Szepessi Zoltánt, a Nestlé Hungária Kft. Lean Managerét, aki az április 10-én tartandó “Vállalati képzés-fejlesztés a digitális korban” elnevezésű konferencia egyik előadója.

Miért hangsúlyozzuk a középvezető szerepét? Miért éppen a középvezető a kulcsszereplő a tanulási kultúra kialakításában?

Elviekben és nagyon remélem, hogy nem csak a mi cégünknél, a vezetők felelősek a rájuk bízott munkavállalók fejlesztéséért. A felsővezetői támogatás minden esetben sokat segít, legyen szó bármilyen kezdeményezésről. A felsővezetői szerep ebben az esetben is a stratégia kialakítása és annak támogatása. A középvezető azért kulcsszereplő, mert a mindennapokban ő áll kapcsolatban az emberek többségével, ezáltal közvetlenebb a hatásuk. A mai világban a közösségek fontossága egyre növekszik. Egy középvezető, aki fontosnak tartja azt, hogy tanuljon és legfőképpen azt, hogy a megszerzett tudását át is adja, illetve jobb szóval élve, megossza, megmozdíthatja a szervezet befolyásolási körébe tartozó részét és ott elindíthat kulturális változásokat is. Ez még akkor is igaz, ha a tanulási kultúra kialakítása nincs a stratégiai irányok között. Sokan ilyenkor azt mondják, hogy ez „csak egy csepp a tengerben”, de hát „mi a tenger, ha nem cseppek sokasága?” De ne is legyünk álszerények! Ha középvezetőként tisztában vagyunk a befolyásolási körünkkel, a „csepp” helyett én inkább a „tengerbe áramló egyik nagy folyó” képét használnám ebben a metaforában.

Miért fontos, hogy folyamatosan valami újat tanuljunk?

A digitalizáció miatt annyira felgyorsult a világ, hogy a ma megszerzett tudás 3-5 év múlva nagy valószínűséggel elavult lesz. A felsőoktatásra fordítva, egy friss diplomás első évében megtanult specifikus ismeret, a diploma kézhezvételekor már idejétmúlt lesz. Ebből következik, hogy igazán nincs is alternatívája a folyamatos tanulásnak. Ráadásul, nem elég csak a szakterületünkön belül maradni. Az igazán hatékony munkavégzéshez ki kell lépnünk ennek a területnek a komfortjából. Új, eddig ismeretlen területek tudását kell integrálni, mert a világ egyre növekvő komplexitását csak így tudjuk eredményesen lekövetni.

Mi volt az a pont, amikor leginkább azt érezte, hogy változásra van szükség?

Valójában nem is egy pont volt, hanem több apró, egymásra épülő tényező. Az első lépés talán az volt, hogy elkezdtem használni a céges iLearn rendszert. Gondoltam, ha már van ez a lehetőség, miért is ne élnék vele. Ezt követte az előnyeinek a felfedezése: magam oszthatom be a tanulásra szánt időt, nincs helyhez kötve, általában izgalmasabb is, mint a tantermi oktatások és gyorsabb is. Mindez nagyon megtetszett, így elkezdtem alternatívákat keresni és kipróbálni a különböző formákat. Az, hogy megtaláljam a leghatékonyabb módszert, a mai napig elég jó motiváció. Manapság inkább már az a feladat, hogy a sok lehetőségből melyiket választom ki tesztelésre.

„Vállalati képzés-fejlesztés a digitális korban: Tréningkatalógus helyett tanulási kultúra” címmel konferencia a Magnet Közösségi Házban 2019. április 10-én. Program és jegyinformációért kattintson!


Ön mit tanult legutóbb?

Az elmúlt időszak nagyon termékeny volt. Úgy gondolom, hogy mindennek az alapja, hogy ismerjük meg magunkat. Ezért is folytattam az önismeretem mélyítését. Amíg nem tudunk magunkról eleget, addig nem tudunk jól kapcsolódni másokhoz sem, viszont ez elengedhetetlen, ha tanulási kultúráról beszélünk. Már csak azért is, mert a leghatékonyabb tanulás másokkal együtt történik, megfigyeljük, ahogy mások dolgoznak, tanácsot kérünk, csapatban dolgozunk, sorolhatnám. Ebben nagyon sokat segítenek, mondjuk a könyvek. A legújabb kedvenceim: A szokás hatalma és a 7 szokás. Egy jó coach is nagyot lendíthet rajtunk bizonyos helyzetekben. Ezen kívül, mivel elkezdett érdekelni az online kereskedelem, elvégeztem pár webes tréninget ebben a témában. Manapság tele van az internet ingyenes lehetőségekkel. Voltam nagyon izgalmas workshopokon, mint például: design thinking és gamification. Az viszont fontos, hogy ezt a frissen megszerzett tudást be is építsük vagy legalább mélyítsük, ha nincs lehetőség az azonnali beépítésre.

Felmerül a kérdés, hogy van ennyi mindenre ideje egy vezetőnek?

Édesanyám mindig azt mondja, hogy az embernek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen. Régebben idegesített ez a gondolat, de aztán be kellett látnom, hogy igaza van. Persze szimplán csak ettől, nem változik semmi, de lehetőségek vannak. Az enyém a priorizálás és a még hasznosítható, de most kihasználatlan idők megtalálása. Ilyen például az út a munkahelyre, amikor hangos könyvet is lehet hallgatni a dugóban ülve vagy a villamoson. Esetleg befektetés a szabadidőből képzési célra.

Ami igazán lényeges, hogy tartsuk meg az érdeklődésünket a világ iránt ugyan úgy, mint egy gyermek. Így biztos vagyok benne, hogy mindenki talál még időt a napjában, hogy új ismereteket szerezzen.


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk

Mi lesz a szakmád? Még fel sem találták? Így készülj a jövő munkaerőpiacára!

A feltörekvő technológiák, például a robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint az... Teljes cikk