Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Elkezdődik a 2019-es költségvetés és az adóváltoztatások tárgyalása

Az Országgyűlés ötnapos üléssel folytatja munkáját a jövő héten. A képviselők szerdától péntekig - a tervek szerint 30 órás időkeretben - véleményezhetik a kormány jövő évi költségvetési javaslatát, emellett öt órában vitathatják meg a 2019-es adóváltoztatási terveket - írja az MTI.

A parlament honlapján elérhető napirendi javaslat alapján az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések ezúttal is hétfőn hangoznak el.

Kedden hat kormányzati javaslat általános vitáját bonyolíthatják le. Terítékre kerülhet például a belügyminiszter Magyarország biztonsági érdekét sértő külföldi befektetések ellenőrzéséről szóló indítványa, valamint a pénzügyminiszter szociális hozzájárulási adóról szóló előterjesztése. A kabinet jövő évi adóváltoztatási javaslatairól az utolsó napirendi pontban kezdődik általános vita, ötórás időkeretben.

A 2019-es büdzsé tárgyalása a harmadik ülésnapon kezdődik. Az előterjesztői nyitóbeszéd reggel 8 órától hangozhat el 40 percben, amit az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács elnökének felszólalása követ 30-30 percben. A frakciók vezérszónokai ezután szintén fél-fél órában fejthetik ki álláspontjukat a költségvetési javaslatról.

A büdzséről szóló általános vita pénteken a kormány képviselőjének fél órás zárszavával ér véget. Az Országgyűlés ezt követően - jövő heti ülésének utolsó napirendi pontjaként - a 2019-es költségvetést megalapozó törvénymódosításokat tárgyalja, előreláthatólag 5 órás időkeretben.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk