Megjelent: 6 éve

150 ezer forint lenne jövőre a minimálbér

A Világgazdaság információ szerint 2019-től a garantált bérminimum 202 ezer forintra, míg a minimálbér 150 ezer forintra emelkedne - írja a lap.

Az áruházláncok és a szakszervezetek közti őszi bértárgyalások tétje az, hogy bruttó 220 ezer forint körüli alapbért adjanak jövőre a munkavállalóknak. A bolthálózatoknak 15-20 ezres bérelőnyt kell ahhoz adniuk, hogy megtartsák a munkavállalókat, akkor is, ha jövőre a garantált bérminimum és a minimálbér is emelkedik - írja a Világgazdaság.

A lap úgy tudja, hogy a jelenlegi 180 500 forintos bérminimum jövőre 202 ezer forintra nő, a 138 ezres minimálbér helyett januártól 150 ezer forint lesz az irányadó.

A kormány hivatalosan 2018 novemberében, vagy decemberében jelenti be az emelések pontos összegét.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) 220 ezer forint körüli kezdőbéreket szeretne kiharcolni az őszi bértárgyalásokon. A Tescónál hosszas viták után ezt sikerült elérni, a Metrónál azonban még nem, mert a munkáltató arra hivatkozik, hogy dolgozóik 13. és 14. havi bért is kapnak. Ezzel azonban nem érik be a dolgozók, így hamarosan sztrájk lehet. Egy korábbi felmérésből kiderül, hogy a Metro dolgozók 21 százaléka, hogy elhagyja a vállalatot, ha a bérhelyzet nem rendeződik, de további 33 százalékuk is elgondolkodik a váltáson.

Fotó: Pixabay
Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk