Megjelent: 6 éve

Így választ munkahelyet a Z-generáció

Egy országos felmérés arra kereste a választ, hogy milyen szempontok alapján választanak munkahelyet a Z-generáció tagjai. Már nem az a legfontosabb, hogy ismerős ajánlotta-e a céget, sokkal lényegesebb, hogy büszkék lehessenek a munkájukra.

images

A felmérést a Continental Hungaria Kft., az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kara, valamint a Budapesti Gazdasági Egyetem közösen végezte az Emberi Erőforrások Minisztériuma Új Nemzeti Kiválóság Programjának (ÚNKP-17-4) támogatásával. A felmérésből kiderült, hogy a fiatalok fontosnak tartják a jó karrierlehetőségeket és azokat a munkahelyeket részesítik előnyben, ahol meg tudják valósítani elképzeléseiket.

A kutatás többek között arra kereste a választ, milyen szempontok alapján választanak munkahelyet a Z-generáció tagjai, de azt is vizsgálták, mit jelent számukra a siker és a karrier? „A Z-generáció tagjai közé azok a 2000-es évek elején született fiatalok sorolhatók, akik beleszülettek a digitális világba, idejük nagy részét az online térben töltik. Ennek következtében a gazdasági és társadalmi változásokra már gyerekkoruktól kezdve minden eddigi generációnál nagyobb befolyást gyakorolnak” - hívta fel a figyelmet Fodor Mónika, a vállalat senior PR és marketing koordinátora.

A felmérést két lépcsőben végezték el a szakemberek. Kvalitatív kutatás keretében harminc mini fókusz-interjút készítettek a Z-generációhoz tartozó alanyokkal, majd kvantitatív felmérés keretében, CAPI-módszer segítségével 1178 kérdőívet értékeltek ki.

Arra vonatkozóan, hogy mi tesz ideálissá egy munkahelyet, a felmérésben részt vevő fiatalok döntő többsége a megfelelő fizetést (89%), valamint a cég, vagy vállalat megbízhatóságát (80%) jelölte meg válaszul. Meglepő módon a válaszadók kisebb része tartotta fontosnak a barát, vagy ismerős ajánlását (32%) a munkahelyet illetően és az adott cég hírneve sem volt annyira jelentős. (32%). A jó karrierlehetőségeket és csapatmunka fontosságát azonban a válaszadók 65 százaléka jelölte meg.

„Egyértelműen látszik, hogy ennél a generációnál nem elég a magas fizetés, a jó cafetéria, vagy a béren kívüli juttatások köre, olyan vállalatokat keresnek, ahol meg tudják valósítani álmaikat és eredményes karrierutat járhatnak be, illetve jó légkörben és csapatban tudnak dolgozni” - hangsúlyozta Fodor Mónika. Hozzátette: a Z-generáció tagjainak ugyan prioritás a megfelelő bérezés, de nem elég ahhoz, hogy hosszú ideig megmaradjanak egy munkahelyen. Egyre fontosabb számukra a munkáltató márkája és ezzel összefüggésben az is, hogy mennyire büszkék arra a cégre, ahol dolgoznak.

A kutatás arra is rávilágított, hogy a kiszámítható munkabeosztás sem élvez prioritást a Z- generáció tagjainak. „A kiszámítható, de egyben kötött munkaidő kevésbé vonzó számukra. A modern munkakörnyezet, a változatos munkakör, a kreatív feladatok és persze a rugalmas munkaidő azonban annál inkább” - összegezte a szakértő.

Fotó: Pixabay
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk