Szerző: Berta László
Megjelent: 7 éve

Karácsonyi bulit tartottak egyedül dolgozó kisvállalkozóknak

Karácsonyi bulit tartottak egyedül dolgozó kisvállalkozóknak, akik nem ismerték egymást, de legyőzték kételyeiket, mert különben nem lett volna hivatalos évzárójuk. Hatvanan jöttek el pénteken az ország első ilyen rendezvényére. Magasan többen voltak a nők, köztük a gyerekvállalás után új utakra lépők.

Az egyedül dolgozó kisvállalkozók különösen magányosnak érezhetik magukat a hivatali karácsonyi bulik idején. Erre érzett rá a MOMenst 365, és karácsonyi bulit rendezett számukra, ahol volt ismerkedés, tánc, tombola és év vállalkozója díjkiosztó.

„A jegyeket azonnal elkapkodták. Ismeretlenül is összeköt minket, hogy engedjük ki ennek a csodálatos évnek az összes nyűgét, baját” - mondta Andri Dia szervező.

Egyedül mentem, de szerencsére csupa nyitott ember gyűlt össze. Nyugodtan oda mertem menni ismeretlenekhez és mindenhol szívesen fogadtak, illetve ugyanígy jöttek oda csatlakozni a beszélgetésekhez mások is. Tetszett, hogy ilyen sokszínű társaság jött össze, alig volt egy-két ember, aki ugyanolyan dolgot csinál - így élte meg a karácsonyi buli elejét Futó Zsófia, aki HR-es munkát végez külső tanácsadóként, tehát egyáltalán nem magányosak a munkanapjai.


Akik összefutottak



Zsófia éppen egy asztalhoz került két trénerrel, Bedő Viktóriával és Soltész Péterrel, akik hetente egy alkalommal kávézóból dolgoznak. A külföldi fiatalokkal foglalkozó nemzetközi projektekben mozgó Viktória szerint ez szocializációs igény is. Péter elmondta, hogy másként áll neki a munkának, ha nem otthon, hanem itt vagy egy könyvtárban dolgozik. A kötetlen munkaidőről így vélekedik: „Rugalmasságot ad, nem szabadságot, ha például be tudja engedni az ember nap közben a gázszerelőt, de amikor hétvégén van munka, akkor azt is meg kell csinálni”. Zsófia hozzátette: „Az ember könnyen saját maga rabszolgája lesz”.

karácsonyBedő Viktória, Futó Zsófia és Soltész Péter

Vannak olyan munkatársak, akik itt a bulin találkoznak hosszú idő után: például a magyarmozi.hu szerkesztői. A két hölgy nem ebből él, céljuk, hogy felvirágozzon a magyar film, holott az még gyakorta a rossz szinonimája: olyan volt, mintha magyarok csinálták volna - hallani nem ritkán. Ildikó és Kriszta lánykoruk óta ismerik egymást, összeköti őket rendezőasszisztensi múltjuk, és komoly bulizós korszakuk is.


Gyerünk, anyukám!



„Nem tudom, elszabadul-e a buli vonat, de én benne vagyok” - mondta Kádár-Papp Nóra. A Malévnál megszokott hangár bulikhoz képest persze más lesz a mai. Nóra hatalmasakat mosolyog, miközben elmondja, hogy nem acélos izmú húszéveseknek ösztönöz testmozgásra, hanem kifejezetten kisgyerekes anyukákat. Jól döntött, mert sokan mozognak a „Gyerünk, anyukám!” valós idejű online tornára. Az edzői kar főállású edzőkből, gyógytornászokból, pályaelhagyókból áll. A testnevelő tanárként végzett Nóra pedig visszatérő, hiszen a légitársaságnál töltött évek és a gyerekei születése után kezdett el ismét testedzéssel foglalkozni.

karácsonyEz nem egy Malévnál megszokott hangár buli


Fegyelem és ravaszság kell a négy fal között



„Csapda, ha a saját lakásod a munkahelyed. Csak a fegyelmezett ember éli túl, vagy aki ravaszul tud tervezni” - mondja Joó András webdesigner. Most hasznát veszi, hogy a sportlövészetben fegyelmet tanult. A kivonulást úgy oldotta meg, hogy asztalt bérel egy irodában közösen másokkal, ahogy még néhányan, akikkel este beszélgettünk. Elmegy oda, hogy emberek között legyen, és van tárgyaló, ahol az ügyfeleivel találkozhat. A tipikus webes képét mutatja, akinek nincsenek céges ambíciói: „Az alkotás pszichés elvonulás a külvilágból” - mondja, és ebben csak zavarná a közönség. Hihető, hogy másfél évtized alatt összesen kétszer keresett állást, mert mindig egymás kezébe adták a megrendelők, de ezzel bezárta magát a lakás négy fala közé. A vállalkozással megváltotta a szabadságot arra, hogy négy-öt sportágat űzzön, viszont karácsonyi bulit saját magának nem rendezhet: „Nincs elvárásom, a móka miatt jöttem és kapcsolatokat építeni” - mondta.

karácsonyCsapda, ha a lakásod a munkahelyed.

Havonta rendeznek mini színházat, beszélgetést. A MOMents 365 laza szerveződés, nincs mögötte szervezet, egymást alakítják, akik benne vannak. Eredeti missziója: dogozó anyukák összehozása, hogy támogatást tudjanak nyújtani egymásnak. Talán ebből is adódik, hogy a karácsonyi bulin magasan többen voltak a nők, köztük a gyerekvállalás után új utakra lépők.



Ovisfilmesek



Egy-egy ovis óvodai napját dolgozza fel az ovifilm.hu kétfős csapata. Muityné Gabó Gréta az utómunka, Muity László a forgatás felelőse. A házaspárral a karácsonyi svédasztalnál beszélgettem. László a vendéglátásban eltöltött évek után esküvőkön videózott, és már nyolc éve az óvodás videó a fő profil. Amikor emlékezetes esetekről kérdeztem, kicsit elgondolkodik: „Volt olyan gyerek, aki menekült előlem, úgy kellett becserkésznem bokrok, kisvár mögül, mint egy természetfilmesnek” - kezdte, aztán belejött, mintha viccet mesélne.
„Egy október 23-ai csoportfoglalkozáson megkérdezte az 50-es óvónő, hogy „mit ünneplünk ma, gyerekek?”; „a nagy októberi szocialista forradalmat” - válaszolt egy óvodás. Annyira megrökönyödhettem, hogy majdnem benne maradt a kész filmben is” - meséli a kétezres években megesett történetet. Az óvodai videós hétköznapjai az esztétikus megjelentés érdekében elég munkásan telnek, hiszen kiszűrendő a lógó orr, a fulladva köhögő csoporttárs, az óvónők szóbeli megrovásai, egy-egy oda nem illő jelenet. László állítja, tud figyelni arra, hogy egy gyereket olyannak mutasson, ahogy máskor szokott viselkedni, vagyis például egy általában rosszalkodó gyerekről nem fogja az ellenkezőjét összevágni.

karácsonyKetten nem tartanak céges bulit, inkább eljöttek ide


A főkönyvelőből lett lakberendező



Főkönyvelő volt multinacionális cégeknél, azután nyolc évet töltött otthon a gyerekeivel, majd arra törekedett, hogy egyensúlyt tartson fenn a család és a munka között. Rétfalvi Viktória így érezte magát a karácsonyi bulin: Most vagyok a helyemen. Szenvedéllyel dolgozom.
A három éve lakberendezéssel foglalkozó egyéni vállalkozó közeli tervei között szerepel, hogy részmunkaidőben elhelyezkedik valahol, de a közös irodabérlés is szóba jöhet.

karácsonyNyolc év otthonlét után váltott a Nyolc év otthonlét után váltott a lakberendezésre


Krémeznek



Bárdos Eszter megunta, hogy számítógépes grafikus legyen, belevágott az arckrémek, testápolók készítésébe. Megkérdeztem, hogy jobb-e kémiából, mint általában egy grafikus: „Egy éven át képeztem magam egy gyógyszerész mellett, akit érdekeltek a természetes anyagok. Igazi tudáscsere volt” - válaszolta. Arról, hányféle krém van az Eszterkrém kínálatában, kicsit keveset mondott, de a krémek gyártást végző munkatársa, Cuczi Ilona azonnal kisegítette. Ők ketten babaúszás közben ismerkedtek meg, és amikor Eszter már nem győzte egyedül, szólt a cukrász végzettségű Ilonának, aki azóta nem vaníliakrémet kever. Vállalkozásuk éppen eltart két embert, de időben bőven ad két emberre való munkát ad.


Meglett az Év Dolgozója is



Az Év Dolgozója díj a külső visszajelzés miatt fontos, ami az egyedül dolgozóknak nem adott. Közel harminc pályázatban nézték meg a szakmai sikerességet, és azt, hogy ez milyen magánéleti hatásokkal járt együtt.

Az elismerést Sohan Zsuzsi kapta azzal az indoklással, hogy (a létrehozás alatt lévő asszisztensed.com gazdája) az elmúlt évben bátor döntéseket hozott szakmailag és magánéletében. „Úgy gondoltuk, hogy ő most éppen olyan életszakaszban van, amelyben a legtöbbet neki segíthetnek ezzel a „bátorítás-díjjal”, ahogy ő nevezte”- mondta Szabó Ági, a MOMenst 365 képviselője.

Különdíjat adtak Joó András webdesignernek, mert az ő pályázatát találták a legfrappánsabbnak (róla a „Fegyelem és ravaszság kell a négy fal között” cím alatt írtunk).

A tombola az év végi bónusz leképeződése volt, amihez 40-50 cég adott támogatást, vagyis aki eljött, céges ajándékokkal távozott, és jobb érzésekkel folytathatja saját lakásában a négy fal között, vagy egy bérelt asztalnál, vagy egy kávézóban, vagy visszatérhet az alkalmazotti létbe részben, sőt teljesen, ha eljött az idő a változtatásra.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk