kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Sztrájkolnak a közszolgálati dolgozók, a tanároké elmaradt

Ma 11 órakor a közszolgálati dolgozók az MKKSZ szervezésével kezdik meg a sztrájkot, a Parlamenthez vonulnak. Az érdekképviselet 12 pontban fogalmazta meg követeléseit, köztük az azonnali béremelést, az elvett öt szabadnap visszaadását, valamint azt, hogy az ebédszünet legyen újra a munkaidő része. A tanárok szolidaritási sztrájkja elmaradt- írja a Mérce.

Boros Péterné, az MKKSZ elnöke a XV. kerületi Polgármesteri Hivatalban nyitotta meg az önkormányzati dolgozók mai sztrájkját. Beszédében elmondta az országban közel 7500 önkormányzati dolgozó lép a mai napra sztrájkba, ami az ágazatban dolgozó 17 ezer fő igen jelentős része. Az Inforádiónak Boros Péterné elmondta "a sztrájk során két szegmensben valósul meg a munkabeszüntetés: az önkormányzati köztisztviselők és a kormányzati tisztviselők körében."

Hozzátette: fel kívánják hívni a kormányzat figyelmét arra a tarthatatlan helyzetre, hogy 11 éve nem emelkedett a köztisztviselői illetményalap.

A szakszervezeti vezető emlékeztetett: az elmúlt időszakban állami forrásból nem, csak a gazdagabb, vagyis nagyobb adóbevétellel rendelkező önkormányzatok által a szolidaritási alapba befizetett források nyomán emelkedhetett a köztisztviselők jövedelme.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke is beszédet mondott, azt hangsúlyozta, hogy össze kell fogniuk a közszférában és a versenyszférában működő szakszervezeteknek, mert ha nem így tesznek, "leszalámizzák" a munkavállalókat. "Nem az a célunk, hogy felfordulást keltsünk, hanem az, hogy tárgyalóasztal mellett meg tudjunk állapodni a munkáltatókkal, vagy akár a kormánnyal a munkavállalók érdekeit képviselve."

Boros Péterné, az MKKSZ elnöke az InfoRádiónak azt nyilatkozta: a valóban halaszthatatlan ügyek kivételével három fővárosi kerületben, egy megyei jogú városban, illetve több községben nem lehet majd ügyeket intézni.

Az értekezleten Lamperth Mónika, a XV. kerületi önkormányzat jegyzője ismertette, hogy a munkáltató és a tisztviselők megállapodása alapján a halaszthatatlan ügyeket - mint például haláleset bejelentése, előre egyeztetett házasságkötés és helyszíni szemle, váratlan településüzemeltetési feladat - a sztrájk idején is intézik.

A szociális ágazatban dolgozók sztrájkját felfüggesztik

A MKKSZ közleménye szerint a 2019. március 14-ére a szociális ágazatban meghirdetett sztrájkot felfüggeszti és nem tartja meg. A sztrájkkészültséget fenntartják.

A felek megállapodtak abban, hogy az EMMI megteremti a jogalapját annak, hogy a szociális ágazatban kollektív szerződés megkötésére sor kerülhessen. Határidő: 2019. április 30-ig az erről szóló javaslat a kormányzati döntéshozó fórum részére benyújtásra kerül.

A tárgyalófelek megállapodtak abban is, hogy folytatják a tárgyalásokat annak érdekében, hogy kidolgozásra kerüljön a szociális ágazatban dolgozókat érintő több éves bérfelzárkóztatási program. Határidő: 2019. június 30-ig az erről szóló javaslat a kormányzati döntéshozó fórum részére benyújtásra kerül - derül ki a közleményből.

Elmaradt a tanárok sztrájkja

Korábban úgy volt, hogy a tanárok 8 és 10 óra között szolidaritási sztrájkot indítanak, de a Mérce szerint a PDSZ által meghirdetett kétórás szolidaritási sztrájkot ma hajnalban az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az érintett tankerületek lefújták.

Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke a lapnak elmondta: négy tankerületben összehangoltan, reggelre minden munkáltató közölte az utasítást, hogy a sztrájk jogszerűtlen, ezért nem lehet megtartani.

Szűcs Tamás szerint „totálisan téves és rosszhiszemű ez a megállapítás, annak fényében különösen, hogy Hajnal Gabriella tegnap egy megbeszélésen még hangsúlyozta, hogy a pécsi tankerületi megállapodással minden rendben van, vagyis még a Klebelsberg Központ vezetője szerint is lehetett volna ott jogszerűen sztrájkolni.”

Az ügy miatt a PDSZ a bírósághoz fordult, de addig is megkérték a tanárokat, hogy ne sztrájkoljanak. "Sokakban olyan nagy az indulat jelenleg, hogy nekem is jelezték, meghátrálásnak veszik, ha ezt kérem tőlük, de véleményünk szerint a pedagógusok most akkor járnak most a legjobban, ha egyénileg nem sodorják magukat veszélybe, hanem közösen, bírósági úton járunk el” - nyilatkozta Szűcs Tamás a Mércének.

Fotó www.mkksz.org.hu
MTI/MKKSZ/Mérce/Infostart

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk