kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Kifizeti dolgozóit a Palóc Nagykereskedelmi Kft.

Megkezdik a felszámolás alatt álló salgótarjáni Palóc Nagykereskedelmi Kft. dolgozóinak kifizetését, az elmaradt bérek rendezéseként az első körben több mint 121 millió forintot fizetnek ki 359 munkavállalónak - írja az MTI.

Tamási Ildikó, a Nógrád Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának vezetője tájékoztatta az MTI-t, hogy a felszámoló június 9-én terjesztette elő a bérgarancia-támogatás iránti kérelmét a Nógrád Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztályához 359 alkalmazott elmaradt munkabérének rendezéséhez. A kérelemben 121 millió 525 ezer 182 ezer forintos támogatási igényt jeleztek.

Hozzátette: a kormányhivatal meghozta a támogató határozatot, kedden pedig intézkedtek a támogatás kiutalásáról. Elmondta, a törvény szerint a nettó járandóságot közvetlenül a munkavállalók kapják.

Az igényelt támogatás első része az elmaradt bértartozásnak; a felmondások lebonyolítása, a végkielégítések számfejtése után, újabb igénylést követően, a kormányhivatalnak ismét lesz lehetősége támogatást nyújtani a bérgarancia alapból - tette hozzá a főosztályvezető.

Tamási Ildikó arról is tájékoztatást adott, hogy a bíróság által kirendelt felszámoló, a budapesti székhelyű Green Adviser Kft. a munka törvénykönyvében foglalt kötelezettségének eleget téve, június elsején 92 dolgozó létszámleépítését jelezte a foglalkoztatási szervezetnek, amelyet jóvá is hagytak.

A Palóc Nagykereskedelmi Kft.-nél 2016. szeptember 23-án rendelték el a csődeljárást. A cég a csődeljárás előtt Nógrád megye legnagyobb munkáltatója volt, 1300 embert alkalmazott. A CBA korábbi franchise-partnereként és regionális központjaként 86 boltot üzemeltetett a térségben, de a CBA Kereskedelmi Kft. tavaly szeptember közepén kizárta a hálózatából.

A Balassagyarmati Törvényszék április 4-én megszüntette a salgótarjáni Palóc Nagykereskedelmi Kft. kérelmére elrendelt csődeljárást, mivel az adós és a hitelezők között nem jött létre egyezség. A felszámolási eljárás május 4-én kezdődött meg.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fizetés, táppénz vagy egyik sem jár a karantén alatt?

Meglehetősen bonyolultak a karanténra vonatkozó bérezési és tb-szabályok, de segítünk eligazodni. A külföldről történő hazautazás után... Teljes cikk

Bruttó félmillió forintot kap tízezer pedagógus

Több mint tízezer pedagógus részesül bruttó ötszázezer forintos egyszeri juttatásban - jelentette be az emberi erőforrások minisztere a tárca... Teljes cikk

Örülhetnek a szakképzésben dolgozók: itt a 30 százalékos béremelés

Átlagosan 30 százalékkal nő a szakképzésben dolgozó pedagógusok bére július 1-től - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai... Teljes cikk