kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Csökkent a német társadalom-biztosítási járulék

Megegyezett végre a héten a német nagykoalíciót alkotó három párt arról, hogy január 1-jétől a jelenlegi 4,2 százalékról 3,3 százalékra csökkenti a társadalombiztosítási járulék gyanánt fizetendő munkanélküliségi biztosítás mértékét - jelenti a Világgazdaság.

A CDU, a CSU és az SPD megállapodott továbbá abban, hogy meghosszabbítják a munkanélküli-segély folyósításának időtartamát az idősödő állástalanok számára: 58 éves kortól 24, 55-57 éves kor között 18, 50-54 éves kor között pedig 15 hónapon keresztül részesülhetnek segélyben, már amennyiben nem sikerül elhelyezkedniük (az 50 év alatti 12 hónapos limit továbbra is megmaradt).

A két, gazdaságilag igencsak megterhelő manőver együttes megvalósítása 2,5 milliárd euróba fog kerülni, állítják független közgazdászok. A kormány ezzel szemben csupán egymilliárdos kiadással számol, amelyet az állami munkaközvetítő szolgálat elmúlt években felhalmozódott többletéből terveznek fedezni.

A fenti sikeres megállapodások azonban nem jelentik azt, hogy a szétzuhanni készülő nagykoalíció tájékán minden rendbe jött volna, a felek ugyanis továbbra sem tudtak megegyezni jó néhány egyéb, régóta húzódó vitatéma ügyében. Így nyitott kérdés maradt az is, hogy sor kerül-e az állami vasúttársaság részleges privatizációjára: a CDU eredetileg 25 százalékos részesedést akart eladni, de a jelenlegi tervek már a Deutsche Bahn kettéválasztásáról - a pályatestet, illetve a járatokat üzemeltető cégekre - szólnak, s csak az utóbbiba szállhatna be magánbefektető (igaz, a mostani elképzelések szerint már 49 százalékos mértékben).

Az SPD által szorgalmazott, minden szektorra kiterjedő minimálbér bevezetéséről szintén nem sikerült megállapodni, sőt még a - CSU által erőltetett - kisgyermeküket otthon nevelők extra támogatásának megteremtéséről sem.

Világgazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk