kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Borsodban hangolják most össze a kereslet-kínálatot

A munkaügyi kirendeltségeknek egyaránt kell segíteniük az álláskeresők, a közfoglalkoztatottak, a dolgozni vágyó inaktívak és a tartós munkanélküliek elhelyezkedését, valamint a munkaadókat is, a munkaerő-kereslet és -kínálat összehangolását támogató központi program most Borsod-Abaúj-Zemplén megyében folytatódik - mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára Miskolcon.

images

A politikus emlékeztetett, hogy az elmúlt évben Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben kezdődött el ez a program, mivel ezeken a területeken volt a legmagasabb a munkanélküliség. Hangsúlyozta: a magyar gazdaság jobban teljesít ezen a területen is, ma már csaknem 4,5 millió munkavállaló van Magyarországon a versenyszférában és a közszférában. A következő időszak legfontosabb feladata, hogy az inaktív álláskeresőket - akiknek száma megközelíti a félmilliót - minél hamarabb a versenyszférában juttassák munkához.

Az államtitkár kifejtette, hogy a munkanélküliséggel párhuzamosan egyre több cég keres munkavállalót, a cél az érdekek összehangolása, a munkát keresők és a munkát adók "összehozása". Ennek érdekében a munkaügyi kirendeltségeken dolgozók személyesen, illetve telefonon keresik meg mindazokat, akik még nem tudtak elhelyezkedni, felmérik terveiket, elgondolásaikat, így mindenkiről egy friss adatbázis jöhet létre. Ennek birtokában közvetítik ki őket a munkaadókhoz, így megszűnik az, hogy egy adott állásra akár sok tucat embert közvetítsenek ki. A program megkönnyíti a munkaadóknak is a megfelelő munkaerő megtalálását, mert kisebb számú jelentkezőből kell választaniuk, a szűréseket a foglalkoztatás-politikai osztályokon, munkaügyi kirendeltségeken dolgozók elvégzik a cégek helyett.

Bodó Sándor hangoztatta: Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben, ahol már elindult ez a program, sokkal hatékonyabb a közvetítés, míg korábban 10 százalék körüli volt a sikeresség aránya, mára ez közelít a 40 százalékhoz. A várakozások szerint Borsodban 7-8 ezer ember juthat álláshoz a program segítségével.

Demeter Ervin, Borsod-Abaúj-Zemplén megye kormánymegbízottja arról számolt be, hogy a megyében 2010-ben még 75-80 ezer álláskeresőt regisztráltak, mára ez a szám 34 ezerre csökkent, miközben a foglalkoztatottak száma 220 ezerről 274 ezerre emelkedett, ami azt jelenti, hogy a munkaképesek a korábbi 47 százalék helyett 65 százalékban jutnak munkához. A munkanélküliségi ráta a korábbi 17 százalékról 5,2 százalékra mérséklődött a megyében, ez főleg az új munkahelyeknek köszönhető, amelyek elsősorban a járműipar és a vegyipar területén jöttek létre, ugyanakkor sok helyen megjelent a munkaerőhiány is. A megyében több mint háromezer munkahelyre keresnek embert, a közfoglalkoztatottakból és regisztrált álláskeresőkből álló munkaerő-tartalék pedig 58 ezerre tehető.

MTI

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
"Szellemállásoktól" hemzsegnek az állásportálok - de mi értelme a kamu álláshirdetéseknek?

A munkáltatók olyan látszólag nyitott pozíciókat hirdetnek meg az állásportálokon vagy börzéken, amelyeket soha nem is akartak betölteni. Mi... Teljes cikk

Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső?

A jelentkezők többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi... Teljes cikk

Égető dilemma: honnan lesz 300 ezer új munkavállaló Magyarországon?

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé a kormány: 2030-ra 85%-ra szeretnék emelni a magyarországi foglalkoztatottsági rátát. Ehhez főleg a 15-29 éves... Teljes cikk