kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Multicégek zárnak be a maffia miatt

Már a második nagy multi zárja be érdekeltségeit Mexikóban. A bűnszervezetek tevékenysége a helyi gazdaságra is rányomja a bélyeget. Ezúttal a Pepsi döntött a távozásról, bár átmeneti bezárásról beszélnek jelenleg.

A PepsiCo mexikói palackozó és disztribúciós partnercége, a Grupo Gepp a bűnbandák szűnni nem akaró fenyegetései miatt kénytelen volt leállni a termeléssel - írja az origo.hu a BBC tudósítására hivatkozva. Nem egészen három hónappal korábban hasonló okokból a Coca-Cola ottani partnere is ugyanerre a lépésre kényszerült. Az év elején pedig az Egyesült Államok külügyminisztériuma figyelmeztetést adott ki a térségbe utazók számára a veszélyes bandák túlkapásai miatt.

A Grupo Gepp alkalmazottai arra panaszkodtak, hogy alvilági csoportok védelmi pénzt követeltek tőlük. Körülbelül százan dolgoztak a Ciudad Altamiranóban működő üzemben, amely az ország bűnözői csoportok által legjobban veszélyeztetett régiójában található. A társaság közlése szerint a bezárás csak átmeneti időre szól, ám az alkalmazottak attól tartanak, hogy elvesztik munkahelyüket.

Főként, hogy a cég bejelentette: többé nem adottak a feltételek a folyamatos disztribúció biztosításához. Az áruszállítást végző teherautó sofőrök arra panaszkodtak, hogy fegyveresek rendszeresen megállították őket és pénzt követeltek, máskülönben lefoglalják az egész szállítmányt. Több banda is működik a térségben, amelyek tevékenysége egyre erőszakosabbá vált az elmúlt időszakban. Már nem csak a szállítókat, hanem az elosztó-központokat is megrohamozzák. A helyi vállalkozásokat pedig érthető módon negatívan érinti, hogy akadozik az áruellátás, mert a beszállító cégek egyre inkább ódzkodnak a szállítmányok elindításától a rájuk leselkedő veszélyek miatt. A legrosszabb helyzetben a kisvállalkozások vannak.

origo.hu

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk