kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Új műszaki ügyvezető igazgatója lesz a Robert Bosch Automotive Steering Kft.-nek

Júliustól Michael Zink személyében új műszaki ügyvezető igazgató veszi át a Makláron és Egerben termelő Robert Bosch Automotive Steering Kft. operatív működtetését, beleértve a termelési és a fejlesztési tevékenységek menedzsmentjét.

Michael Zink kétéves malajziai megbízatását megelőzően három évet töltött Indiában, ahol ugyancsak a gyártási feladatok ellátásáért felelt. Paul Klinzing, aki több mint 3 évig volt a Robert Bosch Automotive Steering Kft. műszaki ügyvezető igazgatója, cégcsoporton belül, az Amerikai Egyesült Államokban folytatja pályafutását. A gazdasági ügyvezető igazgatói feladatot továbbra is Stefan Basso látja el.



Az új gyárigazgató a Bosch-csoportnál 2014-ben kezdett el dolgozni. Először a Robert Bosch Automotive Steering Pvt. Ltd. indiai telephelyén ugyancsak a gyártásért, a gyártástechnológiai folyamatok lebonyolításáért és a műszaki funkciók teljes körű ellátásáért felelt. Három évvel később gyárigazgatói pozícióra nevezték ki Malajziában.

A maklári és egri gyár új műszaki vezetője szerint a maklári telephely korábbi megbízatásaihoz képest összetettebb és folyamatosan bővül is.
A Robert Bosch Automotive Steering Kft. 2014 óta Egerben hagyományos, hidraulikus, míg Makláron elektromos kormányműveket gyárt.

A maklári gyárban 2015 májusában elindult az elektromos kormányművekhez készülő fogaslécek és kormányanyák sorozatgyártása is. Mostanra a két telephelyről évente több mint kétmillió kormánymű kerül ki.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk