Megjelent: 17 éve

APEH: fokozott figyelem az egyéni vállalkozókon

Most már az egyéni vállalkozókat is nagyobb számban ellenőrizzük - jelezte a Népszabadságnak adott interjúban Szikora János, az APEH elnöke. Ennek az az oka, hogy míg korábban az egyéni vállalkozókkal és a magánszemélyekkel egy osztályon belül foglalkoztak a megyei igazgatóságok - s a magánszemélyek személyi jövedelemadójának ellenőrzése a munkaidő java részét lekötötte -, most már a két adózói kört különválasztották.

Az adóhivatal elnöke rámutatott, hogy a kisvállalkozásokra az ellenőrzési kapacitás ötöde jutott az első négy hónapban, és innen származik az összes megállapított adókülönbözet 11%-a. Azt majd csak egy egész év tapasztalata alapján lehet megmondani, hogy érdemes-e nagyobb kapacitást fordítani erre a körre - tette hozzá.

A vagyonvizsgálatok kapcsán megjegyezte, hogy jövőre ha nem is ilyen terjedelemben, de a korábbinál nagyobb intenzitással folytatják ezeket a vizsgálatokat. A gázártámogatásokra kitérve elmondta, hogy az államkincstár most adja át a gyanúsnak vélt adatokat, amelyeket az APEH összevet az szja-bevallási adatokkal. Megemlítette, hogy közérdekű bejelentés alapján is elég feltűnő esetek akadnak: így például találkoztak olyan menő fogorvossal vagy ismert művésszel, aki kért támogatást, holott jövedelmi helyzete ezt valószínűleg nem indokolná.

Megemlítette még azt is, hogy a jövőben mind a becslési eljárásban, mind a jövedelemelvárásokkal kapcsolatban szigorodik majd az APEH gyakorlata. A jogszabályi háttér adott, öszszehasonlító becsléseket - az ágazat hasonló nagyságú szereplőinek adataival - most is végezhetünk - tette hozzá.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk