kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Az ellenőrzések mellett is virágzik a feketemunka

Burjánzik az építőipari feketemunka, amelyen a rendszeres ellenőrzések sem segítenek. Ennek oka a sokszintű alvállalkozói láncolatban keresendő. Még a közbeszerzéstől való eltiltás, bírság megfizetése sem jelent visszatartó erőt az útfelújítási és autópálya-építési munkák esetében - olvasható a Napi Gazdaságban.

Bár a munkaügyi ellenőrök szinte állandó látogatói az építkezéseknek, még mindig rengeteg feketemunkást, illetve engedély nélkül foglalkoztatott külföldit találnak. Ez olyan vállalkozások esetében is gyakori, amelyeket már többször éppen ebből kifolyólag marasztaltak el és bírságoltak meg.

Az építőipart 2007 első félévében a munkaügyi intézkedések 52 százaléka érintette. A több mint, 85 ezer szabálytalanul foglalkoztatott munkavállaló negyede dolgozott az ágazatban, közülük 18 455 mindenféle szerződés és bejelentés nélkül. Az első félévben itt tevékenykedett az összes engedély nélkül foglalkoztatott külföldi közel 60 százaléka (784 munkavállaló).

A közbeszerzési törvény tavalyi módosítása és a munkaügyi jogsértők feketelistája sem javította érdemben az útfelújításokon, karbantartásokon és autópálya-építéseken dolgozó munkavállalók helyzetét.

A tavalyi két országos akció során szerzett negatív tapasztalatok miatt az OMMF az idén is sűrűn ellenőrzi az utak mentén dolgozók a munkakönyveit, szerződéseit. Akkor bebizonyosodott, hogy a munkáltatók több mint fele az ellenőrzött dolgozók 34 százalékát foglalkoztatta feketén, köztük az ellenőrzött külföldi állampolgárok 73 százalékát.

A felügyelők és a társhatóságok az idén eddig ellenőrzött 182 munkáltató közel kétharmada foglalkoztatott feketemunkásokat.

- Továbbra is jellemző a sokszintű alvállalkozói láncolat, és ez okozza, hogy a munkát ténylegesen elvégző vállalkozó a vállalási összegből szinte semmit sem fordít a közterhek megfizetésére vagy a munkavédelemre - mondja Szárazné Zara Andrea, az OMMF munkaügyi főosztályának vezetője.

A felügyelők feltűnően sokszor találkoznak üres vagy hiányos alkalmi munkavállalói könyvvel is. Az AM-könyves jogsértések tipikus esete, hogy a dolgozók a szóbeli megállapodás után átadják a könyveiket a munkáltatónak, amelyet az ellenőrzésig nem kapnak vissza, és akkor is üresen. Gyakori a dátumhiányos és aláírás nélküli AM-könyv is, amelyet az ellenőrzéskor próbálnak sebtében kitölteni a művezetők. Ilyenkor a felügyelők nem sokat tehetnek: a jogsértés súlyától, az érintett munkavállalók számától és a cég múltjától függően felszólítják a szabálytalanságok megszüntetésére a vállalkozásokat, esetleg bírságolnak.

A cégek egy része a büntetések miatt sem aggódik, és ott folytatja, ahol abbahagyta: megesik, hogy a bírságokat sem fizetik be, sőt az is, hogy megfenyegetik a felügyelőket, akadályozzák a munkájukat. Egyre gyakrabban fordul elő azonban az is, hogy az ismételt ellenőrzéskor már minden munkás bemutatja a munkaszerződését.

Napi Gazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen emelkednek a munkavédelmi és munkaügyi bírságok márciustól

A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk

40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk