kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

9 év alatt 2250 milliárd forint volt a családi adókedvezmény

Kilenc év alatt nagyjából 2250 milliárd forint maradhat adó- és járulékkedvezményként a családoknál - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

A pénzügyminiszter helyettese a lap szerdai számában elmondta, hogy a pénzügyi kormányzat számításai szerint a korábbi évekhez hasonlóan az idén is több mint egymillió szülő érvényesít adó- és járulékkedvezményt, miközben a családoknál maradó összeg jóval túllépi az eddigieket. 2019-ben mintegy 355 milliárd forinttal növelheti a szülők anyagi mozgásterét a gyermekek után járó köztehermérséklés.

Kiemelte, hogy 2014-ben hatályba lépett az a rendelkezés, amely lehetővé tette, hogy a szülők a személyi jövedelemadójuk mellett a járulékaikat is csökkenthessék. Abban az évben így már 230 milliárd körüli összeget fordított az állam gyermekek után járó kedvezményre. Azóta a tétel évről évre emelkedett, a kedvezmények együttes összege 2017-ben megközelítette a 290 milliárdot, 2018-ban túlléphette a 310 milliárdot, az idén pedig 355 milliárd forintig nőhet - ismertette az államtitkár.

Megjegyezte: a számok emelkedésében érdemi szerepe van annak, hogy a kétgyermekes szülők családi kedvezménye négy év alatt megduplázódott, havi húszezer forintról negyvenezer forint lett.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk