Megjelent: 16 éve

Tovább nyomulnak a magyar piacon a német drogérialáncok

Jelenleg négy drogérialánc működik hazánkban, amelyek mind további terjeszkedést fontolgatnak a már most is telített piacon. Miközben a kis alapterületű boltok száma tovább csökken, a "nagyok" bővítik szolgáltatásaikat: a Drogerie Markt megkezdte a vény nélküli gyógyszerek árusítását, a Rossmann pedig internetes kereskedésbe fogott. Mfor.hu háttér.

Bár a gazdasági keretfeltételek nem voltak kedvezőek, a Drogerie Markt (dm) még így is 25 százalékos magyarországi növekedésről számolt be a most lezárult üzleti évben.
-A 2006/2007-es gazdasági évben minden eddiginél nagyobb, 51 milliárd forintos bevételt ért el a vállalat - közölte Wolfgang Strasser, a főként háztartási és illatszer termékeket forgalmazó cég ügyvezető igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.

A cég 15 új üzletet nyitott az előző üzleti évhez képest, így jelenleg 205 boltot üzemeltet hazánkban. Alkalmazottainak száma jövőre meghaladhatja a kétezret. (Most 1919 fő dolgozik a magyarországi vállalatnál.)

Míg Ausztriában és partnerországaiban (nem számítva ide Németországot) 50,7 millió eurót fordított beruházásokra a cég a szóban forgó időszakban, addig hazánkban 6,4 millió eurót. Ennek kétharmadát új üzletek nyitására és a boltok korszerűsítésére fordították, míg a többit belső infrastrukturális fejlesztésekre, logisztikára és informatikára.

A Nielsen piackutató cég adatai szerint a dm piaci részesedése a teljes piacon belül 11,5, a hipermarketek és a dm piacát nézve pedig 22,9 százalék volt az utolsó gazdasági évben; a drogériákhoz (beleértve a láncokat és nagyjából háromezer kis boltot) viszonyítva 48,3 százalékos értékbeni piacrészt tudhatott magáénak.

Romániában terjeszkedik a dm
A dm idén novemberben tervezi a piacra lépést Romániában, amelyhez Magyarországot választották ki stratégiai partnernek.
Az itthoni vezetők segítenek a kinti vállalat elindításában. Az első üzletek Temesváron, Bukarestben és Galatiban nyílnak meg - jelentette be Wolfgang Strasser ügyvezető igazgató a sajtótájékoztatón.
Német dömping a hazai drogériapiacon

A Rossmann, Németország legnagyobb drogérialánca - amely ingatlanpiaci pletykák szerint a Schlecker agresszív terjeszkedési politikájának áldozata lehet - magyarországi üzleteinek száma meghaladja a 150-et, és jelenleg csaknem 1100 főt foglalkoztat. Honlapjukon olvasható információk szerint évente 15-20 új egység nyitását tervezik.

Ugyanennyi új üzletet nyitna idén a magyarországi piacra tavaly márciusban belépő, szintén német Schlecker, amely az Azúr boltjainak bérleti jogát szerezte meg. A diszkont Németországban több mint 10 500 boltot üzemeltet, 2005-ös árbevétele meghaladta a 6,5 milliárd eurót. A lánc Európa-szerte 13 700 üzletet működtet.

A hazai piac legfiatalabb szereplője az ugyancsak német Müller, amely idén nyitotta meg harmadik magyar üzletét Zalaegerszegen. Az ulmi székhelyű cég ezen kívül még Mosonmagyaróváron van jelen. Az eddig megnyitott drogériákban 75 alkalmazottat foglalkoztatnak. Az üzlethálózat idén országszerte összesen tíz boltot nyit, egyebek között a Market Central Ferihegy kereskedelmi parkban, mondta el korábban Sebastian Achenbach, a cég magyarországi terjeszkedésért felelős értékesítési vezetője. Hozzátette: jövőre további húsz egységgel bővítik hálózatukat Magyarországon.

Gyógyszert illatszerboltból
Politikai viharok is kísérték a vény nélkül kapható gyógyszerek patikán kívüli árusításának bevezetését, amit a dm a gyógyszer-liberalizációról szóló törvény elfogadása óta tervezett. Végül szeptember végén kezdte meg (a hazai láncok közül elsőként) egy budapesti, Böszörményi úti üzletben az értékesítést, amit december végére az egész hálózatra kiterjeszt. Több mint 150 fajta vény nélkül kapható gyógyszert kínál, amelyből ötven homeopátiás készítmény.

A termékeket szekrényekben árulják, a vásárlók internetes információs terminál segítségével tájékozódhatnak. Az egész hálózat felszerelése félmilliárd forintba fog kerülni a dm-nek. A cég szortimentjében emellett fontos szerepet kapnak a bioélelmiszerek és az egészségmegőrzést segítő gyógyhatású készítmények is.

A Rossmann webshoppal újított, amely tavaly decemberben nyílt meg a Fotexnet Áruházban, majd később saját internetes oldalán is megkezdte az árusítást. Ezzel a nagy drogérialáncok közül elsőként lépett be az e-kereskedelmi piacra.

A cég mintegy 1200 állandó és több száz akciós terméke már 2006 karácsonya előtt elérhetővé és online megrendelhetővé vált. Ezek között a hagyományos drogériai és szépségápolási termékeken túl olyan kategóriák is megtalálhatók, mint a játékok, a babafelszerelés, valamint a bio- és reformélelmiszerek. A vállalat fontos stratégiai lépésnek tekinti a nyitást az online kereskedelem felé, amely szerintük jelentősen megváltoztatja a drogéria termékekhez kapcsolódó hazai vásárlási szokásokat.

dm: nem kell nekünk webbolt

Máshogy vélekedik a kérdésről Wolfgang Strasser, a dm ügyvezető igazgatója, aki az mfor.hu azon kérdésére, készülnek-e hasonló lépésre a magyar piacon, kategorikus nemmel válaszolt. Mint mondta, a cég egyelőre nem lát nagy távlatot az internetes kereskedelemben.
-A szépség és az egészség olyan terület, amelyet sok érzelem övez, és a hölgyek a vásárláshoz a megfelelő környezetet keresik - fűzte hozzá.

Ezzel szemben nagy hangsúlyt fektet az internetes szolgáltatásokra külföldön a Schlecker, amely a Lidlhez hasonlóan szerény kínálattal, de rendkívül alacsony árakkal dolgozik. A hálózat abban is különbözik versenytársaitól, hogy sok saját márkás terméket árusít, és boltjaiban az illatszeren és a háztartási vegyi árun kívül például kávét és műszaki cikkeket is kínál. A dm szintén tervezi, hogy bővíti saját márkás termékeit az összes kategóriában.
 

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk