kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

A munkavállalók kétharmada nem kapja meg a 310 ezer forintos országos átlagkeresetet

A KSH adatai szerint a magyarországi átlagkereset bruttó 310 ezer forint, de Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASzSz) elnöke szerint ez az adat nem a valóságot mutatja. Szerinte a medián értéket kellene használni, ami nagyjából húsz százalékkal kevesebb a KSH adatainál, azaz bruttó 248-260 ezer forint - írja a 24.hu.

images

images

Az igaz, hogy a cégek 2018-ban emeltek a béreken, a Kométa Zrt.-nél 13-25 százalék közötti bérfejlesztés volt, a város közlekedési cégénél 13 százalék, a Magyar Cukor Zrt.-nél 9 százalék körüli, a hulladékszállításban 10-13 százalék - nyilatkozta a lapnak Kordás László.

Így a Kométánál óránként 1050 és 1900 forint között lehet keresni, a bruttó 1050 forintos órabér bruttó 182 400 forint, az 1900 forintos pedig bruttó 330 ezer forintos havibérnek felel meg.

De a kis cégek nem tudnak ennyit emelni a béreken. Kordás szerint csak azok a vállalkozások élik túl, akik felismerik, hogy fontosak a megfelelő munkakörülmények, nem terhelik túl a munkavállalókat és versenyképes fizetést tudnak adni. Azok a munkáltatók, akik ezzel nem foglalkoznak, ott óriási problémát fog okozni a munkaerőhiány és a fluktuáció.

A munkáltatók hajlandóak többéves bérmegállapodásokat aláírni, ezzel csökkentve a dolgozók bizonytalanságát. A MASzSz elnöke szerint ma a dolgozók elgondolkodnak a váltáson, ha valahol ötezer forinttal többet vagy jobb cafeteria-t ajánlanak nekik.

Egyre gyakoribb a kollektív munkaszerződés: így próbálják rögzíteni azokat az eszközöket, amelyekkel egymástól el tudják csábítani a munkaerőt, így például a béren kívüli juttatásokat, egyéb, a munkakörülményeket, munkafeltételeket javító megkülönböztetésre alkalmas jellemzőket. A másik ok a munkaerőhiány, amit sok helyen túlórával akarnak kiküszöbölni, ennek szabályait pedig kollektív szerződésben rögzítik.

Azt még nem lehet tudni lesz-e minimálbér emelés 2019-ben, és ha igen mekkora mértékű, erről majd nyáron kezd tárgyalni a MASzSZ az új kormánnyal.

Fotó:Pixabay
24.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk