kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Fesztiválokon lehet kipróbálni, milyen buszsofőrnek lenni

Autóbuszvezetői szimulátorral felszerelt munkaerőtoborzó-buszt alakított ki a Volánbusz. A karrierjárattal a hagyományos állásbörzék mellett fesztiválokon, rendezvényeken, szakképző centrumokban találkozhatnak majd az érdeklődők.

images

Nem elég csupán álláshirdetéseket megjelentetni bármilyen munkakörre, személyesen is el kell juttatni az üzeneteket, a jármű mobilitását kihasználva közelebb lehet majd jutni a leendő munkavállalókhoz - mondta Dávid Ilona, a Volánbusz Zrt. és a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Sánta Zoltán, a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta, Mercedes Citaro 0530-as típusú autóbuszt alakítottak át a kecskeméti műhelyben. Az üléseket újra kárpitozták, a padlót felújították, a burkolatokat átfestették. A jármű légkondicionált, 230 voltos aljzattal és wifivel felszerelt. Középső részében szimulátort helyeztek el, a hátsó térben pedig tárgyalót rendeztek be, ahol lehetőség lesz az állásinterjúkra is.

A karrierjárat elsőként az EFOTT fesztiválon lesz látható július 10-14. között.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
"Szellemállásoktól" hemzsegnek az állásportálok - de mi értelme a kamu álláshirdetéseknek?

A munkáltatók olyan látszólag nyitott pozíciókat hirdetnek meg az állásportálokon vagy börzéken, amelyeket soha nem is akartak betölteni. Mi... Teljes cikk

Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső?

A jelentkezők többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi... Teljes cikk

Égető dilemma: honnan lesz 300 ezer új munkavállaló Magyarországon?

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé a kormány: 2030-ra 85%-ra szeretnék emelni a magyarországi foglalkoztatottsági rátát. Ehhez főleg a 15-29 éves... Teljes cikk