Megjelent: 5 éve

Állnak a hátrányos helyzetűek támogatásai

Felfüggesztette a felnőttképzéseket és leállíttatta a hátrányos helyzetű álláskeresők elhelyezkedését segítő uniós finanszírozású programokat Czomba Sándor munkaügyi államtitkár - tudta meg a Hírszerző.hu. A foglalkoztatáspolitikai államtitkár arra utasította a megyei munkaügyi központokat, hogy képzési támogatásról szóló szerződést ne kössenek, illetve fel kell függeszteniük a TÁMOP 1.2 foglalkoztatást ösztönző támogatásait is.

A lap megkereste a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkárságát és a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatot is, azonban a cikk megjelenéséig egyik helyről sem kapott hivatalos megerősítést, és magyarázatot sem arra vonatkozóan, hogy miért volt szükség a programok leállítására.


A Hírszerző megjegyzi, a döntés várhatóan megnehezíti a pályakezdők, a tartós álláskeresők és az 50 év feletti álláskeresők, illetve a csak általánost végzettek elhelyezkedését, de azokét is, akik bérpótló juttatást kapnak. Nehezebb lesz elhelyezkedni azoknak a kismamáknak is, akik a gyermekgondozási segély (gyes), a gyermekgondozási díj (gyed), a gyermeknevelési támogatás (gyet) után egy éven belül visszatérnének a munkaerőpiacra, vagy azoknak, akik már gyes mellett szeretnének munkát vállalni.


2011. június 1.


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek