Megjelent: 7 éve

Pénztárcánkon érezzük az iskolakezdést

Ma országszerte megnyitják kapuikat az iskolák, amit sok család a pénztárcáján is érez. A Központi Statisztikai Hivatal felméréséből kiderül háztartásonként átlagosan közel 20 ezer forintot költenek a szülők gyermekük iskolakezdésére.

images

A hipermarketek már július végén elkezdték hirdetni iskolakezdő akcióikat, de a családi költségvetést így is hosszú időre megviselik a kötelező kiadások. Sok esetben nem elég egy fizetés a tanévkezdéshez, a legtöbb személyi kölcsönt ebben az időszakban folyósítják.

A legtöbbet - nem meglepő módon - az elsősök szülei költik: ekkor nemcsak iskolai felszerelésre és vadonatúj táskára kell költeni, hanem íróasztalra és székre is szüksége van a friss iskolásnak.

“Érdemes az ismerősöket, nagyobb rokongyerekeket megkérdezni a tapasztalataikról, miből melyik márkát válasszuk, hol célszerű vásárolni. Mérlegeljük a tanácsok alapján, mi az, amire valóban szükség van már szeptembertől, és mi az, amit ráérünk később is beszerezni. Az olyan nagyobb beruházásoknál, mint a tanévkezdés, tudatos, átgondolt költéssel elérhetjük, hogy ne terhelje meg jelentősen a családi kasszát a bevásárlás - többek között ezt igyekszünk a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő során is megtanítani a gyerekeknek” - mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.


A füzet, a táska ugyanannyi mint tavaly



Az árak nem, vagy csekély mértékben változtak tavaly óta: egy középkategóriás iskolatáska közel 10 ezer forintba kerül. 3000 forint körül is találhatunk ugyan, de félő, hogy hamar újat kell vásárolnunk. A népszerűbb, mesefigurás vagy márkás táskák ára viszont a 20 ezer forintot is elérheti.

A tankönyvek átlagára 8-12 ezer forint között mozog. Egy füzet körülbelül 130, a legegyszerűbb spirálfüzet 400 forint, ezekből akár 10 darabra szükség lehet. A kisebb tételekből nagy kiadás jön össze, akkor is, ha
mindenből a legolcsóbbat választjuk: a körző 445, a vonalzócsomag 725, a radírcsomag 235, a hegyező 120, a golyóstoll 120, a grafitceruza 80, a színesceruza-csomag 475 forinttól indul. A tolltartó 1700, tornacipő 2500, egy sima fehér tornapóló 800 forintba kerül. Mindemellett még hosszú a beszerzésre váró segédeszközök listája, ami a szülők pénztárcáját tovább terheli.


A legtöbb személyi kölcsönt ebben az időszakban folyósítják



Nem véletlen, hogy ebben az időszakban megnő a hitelek iránti kereslet: az egyszeri nagyobb kiadások miatt a legtöbben személyi kölcsönt vesznek fel, de sokan használják ki a hitelkártyák nyújtotta lehetőséget, illetve a folyószámlahitelt is. A Magyar Nemzeti Bank tavalyi adatai szerint a személyi hitelek piacán az augusztus és a november volt a legerősebb hónap: az egyik valószínűleg az iskolakezdés, a másik pedig a fekete péntekhez kapcsolódó akciók miatt. Ezekben az időszakokban 19,2 milliárd forint személyi hitelt folyósítottak a pénzintézetek.


A munkaadó is segít



Sokan nem tudják, de a munkáltatónál igényelhető egyszeri iskolakezdési támogatás, amelyet a munkaadó cafeteriaelemként nyújthat a munkavállalónak. Bármelyik szülő igényelheti, aki családi pótlékra jogosult
általános és középiskolás gyermeke után Az utalványok taneszközök, tankönyvek és ruházati termékek vásárlására használhatók fel, évente egy alkalommal. Ennek maximális összege gyerekenként a bruttó minimálbér 30 százaléka lehet: ez idén 38 295 forintot jelent.

Fotó: Pixabay
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk