kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Rakodógép gázolt halálra egy nőt egy ajkai üzemben

Halálra gázolt egy rakodógép egy nőt kedd reggel egy ajkai üzem területén - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján. A Bakonyi Erőmű Zrt. az MTI-vel arról tájékoztatta: a cég saját hatáskörben is teljes körűen kivizsgálja a baleset körülményeit a hasonló esetek megelőzése érdekében.

A rakodógép tolatás közben ütötte el a mögötte dolgozó 53 éves alkalmazottat, aki a baleset következtében a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit az ajkai rendőrkapitányság vizsgálja. Az ajkai erőművet üzemeltető Bakonyi Erőmű Zrt. az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a baleset a létesítmény udvarán, a tüzelőanyag-tároló területén történt, az érintettek a cég két alvállalkozójának munkatársai.

Hozzátették, a történtekről haladéktalanul tájékoztatták a megyei rendőr-főkapitányságot és a megyei kormányhivatal munkavédelmi felügyelőségét, amelyek munkatársai azonnal kivonultak a helyszínre és megkezdték a baleset körülményeinek teljes körű kivizsgálását. Az erőmű mindenben együttműködik a hatóságokkal az eset tisztázása érdekében.

A Bakonyi Erőmű Zrt. vezetősége őszinte részvétét fejezi ki az elhunyt munkatárs családjának - áll a közleményben.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk